Az év kosarával nyert Torontóban a Charlotte – VIDEÓ

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2019.03.25. 09:36
null
Jeremy Lamb megdobta az év kosarát? (Fotó: Getty Images)
Már-már kézben volt a győzelem a Raptors számára az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján, de aztán jött Jeremy Lamb, aki a dudaszó pillanatában, a félpályáról vágta be a győztes dobást a Hornets javára. Javított a Golden State, óriási lépést tett az első kiemelés felé a Bucks, a Spurstől is kikapott a Boston, visszavágott a Denvernek a Pacers, megverte a Sacramentót a Lakers, nyerni tudott a Rockets és a Clippers is.

New York Knicks–Los Angeles Clippers 113–124

Ezt is kipipálta a Clippers. Sorozatban ötödik győzelmét is behúzta a Los Angeles, bár a vártnál talán nehezebben gyűjtötte be a kötelezőt Doc Rivers alakulata. Voltak jobb időszakaik a vendégeknek, de összességében nem tudtak igazán ellenfelük fölé nőni, a védekezéssel egyáltalán nem törődtek, úgyhogy nagy szükségük volt Lou Williams (29 pont, 7 gólpassz, 5/7 tripla), Danilo Gallinari (26 pont, 8 lepattanó, 13/14 büntető) és Montrezl Harrell (24 pont, 8/12 mezőnyből) kiváló teljesítményére támadásban. A szorosan alakuló összecsapás a negyedik negyed második felében dőlt el, 103–104 után a Clippers egy 8–0-s rohamot intézett, Gallinari öt pontja után Williams is bevert egy triplát és ebből az ütésből már nem jött vissza a Knicks, úgyhogy az utóbbi tizenegy meccséből a tizediket nyerte meg a LAC – annak ellenére, hogy nyugatról keletre utazva, délben lépett pályára, ami meglehetősen szokatlan program a csapat számára. Negatívum viszont, hogy Landry Shameta harmadik negyedben megsérült, sántikált, lejött a pályáról és nem tért már vissza, úgy fest, hogy őt egyelőre elvesztették.

Most harcosabb volt a Knicks. Az utóbbi meccseken nem nagyon volt tartása a New Yorknak, ezen a találkozón viszont agresszívebb volt a gárda és az első, majd a második félidőben is visszatáncolt tíz pont feletti hátrányból. Az ex-Clippers-játékos DeAndre Jordan villogott (20 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz, 2 labdaszerzés, 2 blokk), illetve Emmanuel Mudiay is jól játszott (26 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 10/19 mezőnyből), csapatszinten jól lepattanóztak, jól büntetőztek, de ez sem volt elég a sikerhez, ahogy kicsit odafigyelt a LAC, rögtön el is húzott a Knicks elől. Ezzel viszont fontos márföldkőhöz ért Dave Fizdale alakulata: elszenvedte 60. vereségét a szezon során, ez pedig még csak másodszor fordult elő a franchise nem csekély történelme során.

A Knicks legjobb dobói:Mudiay 26/6, Jordan 20, Dotson 18/3
A Clippers legjobb dobói:Williams 29/15, Gallinari 26/9, Harrell 24

Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 127–105

Magabiztos Bucks-győzelem. Mivel a bemelegítésnél jól érezte magát, végül vállalta a játékot a bokasérüléssel bajlódó Giannis Antetokounmpo és ha már pályára lépett, igyekezett kihasználni az időt – 26 pontig jutott 11/16 jó dobással, leszedett tíz lepattanót és kiosztott hét gólpasszt, valamint négy blokkot is. Mellette mindenki tíz pont fölé jutott a kezdőből, a padról pedig 17 ponttal és 7/8-as mezőnymutatóval szállt be George Hill, úgyhogy a listavezető jól pótolta a hiányzó Brogdon-Mirotic-Gasol triót, 55 százalékkal dobott mezőnyből, elsüllyesztett tizenöt triplát, figyelt az eladott labdákra és egy pillanatig sem volt hátrányban – a nagyszünetben már tizenhárom pont volt közte és utána is kézben tartották a dolgot Middletonék. A simán hozott kötelezővel pedig nagy lépést tettek az alapszakasz megnyerése felé, nyolc mérkőzéssel a vége előtt ugyanis négy meccsnyi előnyük van a Raptorsszal szemben, nem véletlenül mondta azt Mike Budenholzer, hogy most már az egészség a legfontosabb, Antetokounmpót biztos, hogy pihentetni fogják, ha szükséges.

Most nem volt esélye a Cavsnek. Otthon több bravúrt is bemutatott mostanában a Cleveland, például a Milwaukee-t is elkapta nemrég, ezen az estén viszont nem volt meg benne a kellő erő a sikerhez – védekezésben nagyon megszenvedtek a Bucks játékával a vendégek, támadásban pedig pontatlanabbak voltak, mint otthon. Kevin Love (20 pont, 19 lepattanó, 8/21 mezőnyből), Collin Sexton (18 pont, 6/15 mezőnyből) és Jordan Clarkson (19 pont, 7/16 mezőnyből) sem dobott jól, a többiekben pedig nem nagyon volt pont, úgyhogy mindez arra volt elég, hogy a harmadik negyedben még tartsák magukat és ott maradjanak tíz egységnyi távolságban – a záró etapban aztán már ezt sem tudták megoldani, tekintélyessé tette a különbséget a Bucks.

A Bucks legjobb dobói:Antetokounmpo 26, Middleton 17/3, Hill 17/3
A Cavaliers legjobb dobói:Love 20/12, Clarkson 19/3, Sexton 18/3

Indiana Pacers–Denver Nuggets 124–88

Dominált a Pacers. Pár nappal ezelőtt, Denverben szoros meccsen, az utolsó pillanatban kapott ki az Indiana, ezúttal viszont az elejétől a végéig uralta a találkozót Nate McMillan alakulata és stílusosan vágott vissza a Nuggetsnek. Most minden megvolt, amire csak szüksége lehetett a hazai alakulatnak, működött az agresszív periméter-védekezés, szépen elvették a Denver játékát, de az izmozás helyett támadásban is könnyedén játszottak, ugyanis volt egy hatalmas extrájuk Bojan Bogdanovic révén – a horvát 35 pontot szórt úgy, hogy alig hibázott, 13/16-os mezőnymutatóval, 5/6 triplával zárta az estét. Ő dobta az összes pontot a második negyedben bemutatott 12–2-es hazai futás során, amellyel már tetemes előnyt épített fel a gárda, a nagyszünetben 16 egység volt közte és a folytatásban sem tört meg a Pacers, úgyhogy a harmadik negyedben eldöntötte a küzdelmet. Fontos kiemelni, hogy az Indy szezoncsúcsot jelentő 29 pontot szerzett gyorsindításból és 72–42-re nyert a festékből is, ezek mind jelzik, hogy mennyire dominált az együttes, úgyhogy a 0-4-es idegenbeli túra után fontos hazai győzelmet aratott Darren Collison nélkül is.

Túlságosan megnyugodott a Denver. Mike Malone, a vendégek vezetőedzője szerint csapata kicsit úgy érezte, hogy zsinórban nyert hat meccset és 3–0-ra állt az idegenbeli túrán, akkor itt már elég kimenni a pályára és jönni fog a győzelem, de ez persze nem így történt és reméli, hogy jó lecke lesz ez a játékosai számára. Nikola Jokics az egyetlen, akit dicsérni lehet a Denvernél (19 pont, 11 lepattanó, 8 gólpassz, 4 blokk), a többiek nem hozták az elvárt szintet, Paul Millsap eltűnt, a triplákat csapatszinten 24 százalékkal dobták, összességében is csak 35 százalékkal céloztak mezőnyből, miközben Bogdanovictól 10/11 jó dobást és 26 pontot kaptak már a nagyszünetig – esélyük sem volt a győzelemre, így méretes pofonnal zárták a túrájukat. Ezzel a vereséggel ismét visszacsúsztak a GSW mögé és a hátralévő időben komoly teljesítményre lesz szükségük ahhoz, hogy végül megszerezzék a nyugati első kiemelést: most fogadják a Detroitot, aztán jön egy Rockets-Thunder back-to-back idegenben, fogadják a Washingtont, mennek a Golden State-hez, jön a Spurs, oda-vissza meccselnek a Portlanddel, mennek a Jazzhez és végül fogadják a Minnesotát.

A Pacers legjobb dobói:Bogdanovic 35/15, Turner 17, Sabonis 15
A Nuggets legjobb dobói:Jokics 19/3, Barton 15/9, Morris 12

Toronto Raptors–Charlotte Hornets 114–115

Hihetetlen dobással nyert a Charlotte. Valószínűleg az év győztes kosarát mutatta be Jeremy Lamb, aki halott játékból, reménytelen helyzetből, vaktában engedte el a dobást a félpályáról, fordulatból, úgy, hogy rajta is volt a védő – mégis beesett, a torontói játékosok a fejüket fogták, a Hornets pedig ünnepelte a bravúrgyőzelmet. Ezt egy elég hullámzó mérkőzés előzte meg, a félidei nagyjából egál után a harmadik negyedben elrohant a Charlotte és a záró etapot 12 pontos előnyből kezdhette, ám ezt az utolsó játékrészben ledolgozta a Raptors, majd a legvégén Kawhi Leonard pontjaival és két kiosztott blokkal fordítani is tudott. Az utolsó dobást aztán Leonard kihagyta, maradt még négy másodperce a Hornetsnek, de az időkérés utáni játékot elrontották a vendégek, Lambnek úgy kellett összeszednie a labdát a saját térfelén – ezt követte a már említett elképesztő meccsnyerő dobás. A Charlotte így back-to-back megverte a Bostont, majd idegenben a Torontót is, pedig Kemba Walker most borzalmasan dobott (3/17 mezőnyből), de ezúttal ez is belefért, úgyhogy Baconék továbbra is kapaszkodnak a playoffért.


A Raptors legjobb dobói:Leonard 28/6, Siakam 23/3, Gasol 17/6
A Hornets legjobb dobói:Bacon 20/15, Bridges 16/6, Walker 15/6

Pedig most teljes volt a Raptors. Kyle Lowry is vállalni tudta a játékot a hazaiaknál, így a trade deadline óta először volt bevethető mindenki az aktív rotációból, a játék azonban mégsem működött igazán sem elöl, sem hátul, nagyon csikorgott a gépezet. Lowry még nem volt jó (7 pont, 6 gólpassz) és bár a kispad mélynek tűnt, kicsit még mintha keresték volna a helyüket a játékosok – a védekezés nem állt össze, a lepattanózást csúnyán elvesztették (14-3 a támadók aránya), illetve az eladott labdáikból is kaptak 18 pontot. Ezeket persze ellensúlyozták azzal, hogy szenzációsan dobtak (58 százalék mezőnyből, 42 százalék tripla, 100 százalék büntető), illetve a 11 kiosztott blokk is jól mutat, a végén meg is volt a rohamuk és úgy tűnt, hogy csak behúzzák a találkozót, de Lamb dobására nem lehet felkészülni, Siakam így is ott volt rajta, amennyire csak lehetett. A sorozatban második hazai vereség, főleg egy back-to-backet játszó, jelenleg a keleti tizedik helyen álló csapat ellen ettől függetlenül sem mutat jól, ezzel matematikaira csökkent az esélyük az első kiemelésre, de a lényeg most már az, hogy a hátralévő találkozókon sikerüljön összerakni ezt a rotációt és felkészülni a rájátszásra.

New Orleans Pelicans–Houston Rockets 90–113

Houstoni triplaparádé. Könnyed, látványos játékkal hozta a kötelezőt a Rockets, amelynek ezúttal nem volt gondja a távoli dobásokkal és valósággal szétlőtte a New Orleans védekezését kintről. Ebben élen járt James Harden (28 pont, 6/12 tripla) és Eric Gordon (18 pont, 6/10 hármas), de Danuel House 4/5, vagy éppen PJ Tucker 3/3 triplája is sokat segített az ügyben, így az is belefért, hogy Chris Paul, vagy Austin Rivers gyenge napot fogjon ki, Gerald Green pedig pályára se kerüljön. Mike D'Antoni ezúttal még a játékpercekre is figyelt, senki nem játszott 30 percnél többet, magához képest bőven rotált, de ezt könnyedén meg is tehette, mert csapata már az első negyedet 33–19-re nyerte és később minden gond nélkül tartotta húsz pont körül a különbséget. Végül 21 hármast süllyesztettek el a texasiak 43 százalékos hatékonysággal, az sem számított, hogy az egész csapat összesen kilenc büntetőt harcolt ki, így sem forgott veszélyben a sikerük, úgyhogy őrzik a nyugati harmadik helyüket és készülhetnek a Bucks elleniidegenbeli rangadóra.

Nem volt köze a meccshez a New Orleansnak. A hazai alakulat nem tudta megnehezíteni a Rockets dolgát, védekezésben igyekeztek azért Elfrid Paytonék, de most nagyon jól dobott a vendégcsapat, a pálya másik oldalán pedig sem energia, sem kreativitás nem volt elég a Pelsben ahhoz, hogy tartani tudja a lépést. Alvin Gentry vezetőedző szerint az első percekben mindjárt lábon lőtték magukat az eladott labdákkal és egyébként is túl gyengén dobtak (41 százalék mezőnyből, 25 százalék tripla) ahhoz, hogy legyen bármi esélyük, úgyhogy az utóbbi kilenc meccsükből nyolcadszor is kikaptak, egy mérkőzéssel előzik meg a Grizzlies-Mavericks párost.

A Pelicans legjobb dobói:Jackson 19/9, Randle 15, Johnson 13/3
A Rockets legjobb dobói:Harden 28/18, Gordon 18/18, House Jr. 14/12

Boston Celtics–San Antonio Spurs 96–115

Aldridge-é a nap extrája. Gregg Popovich nem rejtette véka alá, hogy hol és hogyan szeretné megnyerni ezt a mérkőzést, ahányszor csak lehetett, a vendégek LaMarcus Aldridge-hez juttatták el a labdát, majd félreálltak az útjából, a magasember pedig elképesztő teljesítménnyel hálálta meg mindezt. 31 mezőnykísérletéből 20-at a gyűrűbe küldött, mindezt megtoldotta 7/8 büntetővel, úgyhogy 48 ponttal büntette meg a Bostont, leszedett 13 lepattanót és a duplázásokból a kiosztásokat is megoldotta, hat gólpasszt is jegyzett. Másra nem is nagyon volt szüksége a Spursnek, mellette csak DeRozan és Mills érte el a tíz pontot, de újfent parádésan védekeztek White-ék, szétszedték a Celtics játékát, Aldridge révén pedig végig kontrollálták a találkozót – ilyen tetemes ugyan csak a legvégén lett a különbség, de végig az történt a pályán, amit a vendégek akartak. Szükségük is volt erre a komoly sikerre két vereség után, így továbbra is ott vannak a nyugati 5-8. helyért zajló csatában, most mennek tovább Charlotte-ba.

Megint baj van a Celticsnél. A szép győzelmi széria óta ismét szétesett valami a Bostonnál, zsinórban negyedik vereségét gyűjtötte be a társaság, úgyhogy az összecsapás után megint jött egy nagy megbeszélés csapaton belül, amely miatt jó fél órát késtek a meccs végi interjúk. Pedig magyarázat most azért volt erre a teljesítményre, hiszen egy back-to-back második felén léptek pályára, Al Horford és Jayson Tatum révén két meghatározó kezdőjátékos, Robert Williams személyében egy cserejátékos hiányzott, Aron Baynes és Gordon Hayward most tért vissza, ráadásul rögtön a kezdőbe kerültek mindketten és Aldridge egyébként is elég rossz matchup volt nekik, főleg úgy, hogy most elég sokszor hagyták egy-egyben dolgozni. Mindezt megtetézték azzal, hogy Kyrie Irving dobásai sem ültek (11 pont, 5/17 mezőnyből), úgyhogy csapatszinten is csak 40 százalékkal céloztak és csak 20 százalékkal tripláztak, így nem nagyon lehetett esélyük - most mennek Clevelandbe, ott már nem hibázhatnak, mert fogy az idő és a Pacerst továbbra sem előzték meg, pályahátrányból pedig már az első körben is lehetnek gondjaik a playoffban.

A Celtics legjobb dobói:Smart 14/3, Hayward 13, Morris 13/3
A Spurs legjobb dobói:Aldridge 48/3, DeRozan 16, Mills 12/6

Golden State Warriors–Detroit Pistons 121–114

Helyretette magát a GSW. Az előző esti roppant kínos hazai vereség után most érezhető volt a győzni akarás a bajnoki címvédőn, amely ugyan nélkülözte DeMarcus Cousinst és Andre Iguodalát, de visszakapta Steph Curryt, Shaun Livingstont és Andrew Bogutot is. Curry rögtön a lovak közé csapott és felpörgette csapatát, Klay Thompsonnal párban kereken 50 pontot és 9/16 triplát tettek a közösbe, míg Kevin Durant és Draymond Green az előkészítést vállalta magáta, ketten együtt 19 gólpasszt osztottak szét - csapatszinten 62.2 százalékkal dobtak mezőnyből a hazaiak, 52 százalékkal tripláztak és 31 gólpasszig jutottak. Ezzel többé-kevésbé meg is oldották a feladatukat, az első negyed után fokozatosan növelték a különbséget, az utolsó játékrészt kereken húszpontos előnyből kezdhették meg és bár a végén jelentősen közelített a Detroit, a Warriors győzelme nem forgott érdemi veszélyben – Steve Kerr alakulata ezzel visszavette a nyugati első helyet és csak fél meccsel van a Toronto mögött a liga összevont tabelláján.

Nincs baj a Detroitnál. Ish Smith, a vendégek csereirányítója úgy fogalmazott a mérkőzés után, hogy semmi probléma, jól játszottak, megtették, amit tudtak, de a liga egyik legjobb csapatával találkoztak és ebben a csatában most alulmaradtak, megtörténik az ilyen. Reggie Jackson rossz napja (7 pont, 2 gólpassz, 21 perc) nem férhetett bele, ezúttal Andre Drummond sem tudott dominálni és az egész kezdőötös bajban volt, a csapatvédekezés sem működött, úgyhogy a parádézó cseresor tartotta őket meccsben, illetve hozta vissza őket a végén. Ez azonban már csak a kozmetikázásra volt elég, úgyhogy a szoros portlandi vereség után back-to-back kikaptak egy másik nyugati sztárcsapattól is, ezzel elvesztették a keleti hatodik helyet, ráadásul most utaznak Denverbe, ott is kapaszkodniuk kell majd.

A Warriors legjobb dobói:Curry 26/15, Thompson 24/12, Durant 14/3, Green 14/3
A Pistons legjobb dobói:Griffin 24/9, Kennard 20/9, Smith 14

Los Angeles Lakers–Sacramento Kings 111–106

Kuzma és James hozta a Lakers győzelmét. A hazaiak kihasználták, hogy a Kings fáradtabban érkezett meg az összecsapásra és ha már nincs is számukra tét, ezen az estén játszottak, ahogy tudtak, ami most elégnek bizonyult a győzelemhez. Ezt Kyle Kuzma alapozta meg a harmadik negyedben, a fiatal dobógép 7/8-as mezőnymutatót, 4/5 triplát és 21 pontot jegyzett csak ekkor, itt lépett meg ellenfele elől a Los Angeles, a negyedik játékrészben pedig ezt az előnyt kellett megőriznie, amit LeBron James 12 pontjával és 3 gólpasszával meg is tett. Összességében James (29 pont, 11-11 lepattanó és gólpassz) és Kuzma (29 pont, 10/22 mezőnyből) mellett ismét ki kell emelnünk JaVale McGee munkáját, aki 8/8-as mezőnymutatóval szedett össze 17 pontot, leszedett 14 lepattanót és kiosztott 5 blokkot is, elengedhetetlen volt a hazai sikerhez – tizenegyből tíz vereség után nyert újra egy meccset Luke Walton alakulata, amellyel igazából egyáltalán nem javított a helyzetén.

Gyenge volt a Sacramento. Alapvetően a harmadik negyedben vesztette el ezt a meccset a Kings, ott egy 16–0-s rohamot engedtek a vendégek a Lakersnek úgy, hogy folyamatosan leindításból kapták a kosarakat, nem futottak vissza, nem nagyon érdekelte őket a dolog – ezt követően ugyan visszazárkóztak, sőt, az utolsó percben két pontra közelítettek, de ennél tovább nem engedte őket a Los Angeles. A lyukas védekezést kiegészítették egy pocsék dobóteljesítménnyel is, Buddy Hield 6/21-et, De'Aaron Fox 3/16-ot szenvedett össze mezőnyből, csapatszinten 37.5 százalékkal céloztak, úgyhogy hiába hozott jó számokat Marvin Bagley (25 pont, 11 lepattanó, 10/19 mezőnyből), vagy Bogdan Bogdanovics (17 pont, 4 gólpassz, 3/4 tripla), ezúttal vereséget szenvedtek – igaz, ez már igazából nekik sem számít.

A Lakers legjobb dobói:James 29/9, Kuzma 29/15, McGee 17
A Kings legjobb dobói:Bagley 25/6, Hield 18/15, Bogdanovic 17/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik