A Vancouver átvette a vezetést a bajnokságban

Vágólapra másolva!
2011.02.02. 08:47
null
Több mint egy hónap alatt már harmadjára nyert a Vancouver a Dallas ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
A nyugati első Vancouver Canucks 4–1-es győzelmet aratott a Dallas Stars ellen, míg a keleti legjobb Philadelphia Flyers 4–0-ra kikapott a Tampa Bay Lightningtól az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján.

Nem tudta megállítani az öt mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatban lévő Tampa Bay Lightningot a Philadelphia Flyers: a hazaiak a vártnál nagyobb különbségű, 4–0-s győzelmet arattak a keleti konferencia első helyén álló philadelphiaiak ellen.

Dwayne Roloson kapus 38 védést bemutatva játszotta le negyedik kapott gól nélküli mérkőzését a szezonban, míg Teddy Purcell duplázni tudott, Steven Stamkos pedig megszerezte 39. találatát ebben az idényben, ezzel a góllövőlista élére ugrott.

A keleti konferenciát továbbra is a Philadelphia vezeti, előnye mindössze két pont a Tampa Bay előtt.

Míg a keleti első vereséget szenvedett, nyugaton nem hibázott az éllovas. A Vancouver Canucks ismét nyert a Dallas Stars ellen – egy hónap alatt immáron harmadszor –, ezzel pedig átvette a vezetést a bajnokság összesített táblázatán.

Öt mérkőzésen is szétlövés döntötte el a két pont sorsát, így a New York Rangers–Pittsburgh Penguins találkozón is, amelyen a vendégek kapusa, Marc-André Fleury mind a hét próbálkozást hárítani tudta a párbaj során, ezzel zsinórban harmadszorra nyertek a „pingvinek”, a Madison Square Gardenben pedig már ötmeccses ez a sorozat.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 107. JÁTÉKNAP
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 4–3 – szétlövéssel
New Jersey Devils–Ottawa Senators 2–1
Carolina Hurricanes–Boston Bruins 2–3
Atlanta Thrashers–New York Islanders 1–4
Columbus Blue Jackets–Chicago Blackhawks 4–7
New York Rangers–Pittsburgh Penguins 3–4 – szétlövéssel
Washington Capitals–Montreal Canadiens 2–3 – szétlövéssel
Tampa Bay Lightning–Philadelphia Flyers 4–0
Nashville Predators–Calgary Flames 2–3 – szétlövéssel
Minnesota Wild–Los Angeles Kings 1–0 – szétlövéssel
Dallas Stars–Vancouver Canucks 1–4
San Jose Sharks–Phoenix Coyotes 5–3
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
46 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
49 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
1 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik