A Miami félelmetes hajrával kiverte a Bullst

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 07:50
null
A Heat és a Bulls kemény csatája után a Miami lépett tovább (Fotó: Reuters)
A Miami Heat 83–80-ra győzött a Chicago Bulls ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keleti fináléjának ötödik mérkőzésén, így 4–1-re megnyerte a párharcot, és bejutott a nagydöntőbe, ahol a Dallas Mavericksszel csap össze.

Bár márciusban sokan már temették a Miamit, a Heat most elérte az egyik nagy célját, miután győzött a Bulls ellen a Keleti főcsoport döntőjében. A tavaly nyáron összeállt, LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh alkotta „nagy hármas" vezette csapat útja nem volt könnyű, ám a rendkívül izgalmasan alakuló chicagói meccs megnyerésével bizonyított az együttes.

„Számos problémával kellett megküzdenünk az idény során. A márciusi kínlódásunk – amikor sorozatban öt meccset is elbuktunk, de mindegyiken lett volna esélyünk a győzelemre, csak nem tudtuk lezárni a találkozókat – a csapat hasznára volt. Együtt át kellett vészelnünk azt a nehéz, fájdalmas időszakot ahhoz, hogy újra önbizalmat szerezzünk, és hogy most sikeresek lehessünk a playoffban" – mondta Erik Spoelstra, a Heat edzője az összecsapás után.

A Miaminak azért most is meg kellett szenvednie a sikerért: a chicagói erőpróba vége előtt három perccel még 12 pontos hátrányban volt, de egy 18–3-as rohammal sikerült megfordítania az eredményt.

A Bulls 77–65-re vezetett, akkor azonban a 28 ponttal záró James és a 21 pontig jutó Wade irgalmatlan hajtásba kezdett, és mindketten nyolc pontot szereztek az utolsó pillanatokban, aminek révén a Miami 83–80-ra megnyerte a mérkőzést.

A chicagóiak MVP-je, Derrick Rose hiába segítette 25 ponttal csapatát, a hajrában nem ment neki elég jól a játék: James az ő elhibázott dobása után egyenlített 79–79-re, majd a Miami ásza Rose-tól lopta el a labdát és fordította meg az állást fél perccel a vége előtt. A Bulls vezére aztán egyenlíthetett volna, de kihagyta a második büntetőt.

A Miami így az Oklahoma City Thundert szintén 4–1-gyel búcsúztató Dallas Mavericksszel csap össze a nagydöntőben. A két együttes öt évvel ezelőtt már megküzdött egymással a bajnoki címért, akkor a Heat nyerte meg a finálét. A dallasiak magyar idő szerint kedd éjjel Miamiban kezdhetnek kísérletet tenni a visszavágásra. Nem lesz könnyű dolguk a „nagy hármas" ellen.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Chicago Bulls (1.)–Miami Heat (2.) 80–83
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Miami javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik