NBA: a Suns nyerte a Booker–Embiid csatát, Durant visszatért

AGÁRDI LÁSZLÓ, MIHÁLY NORBERT (KEZDO5.HU)AGÁRDI LÁSZLÓ, MIHÁLY NORBERT (KEZDO5.HU)
Vágólapra másolva!
2021.02.14. 08:57
null
A Suns nyerte a Booker–Embiid csatát (Fotó: Twitter)
Tovább folytatja menetelését a Jazz, Doug McDermott vezetésével nyert a Pacers, a Knicks ellen is kikapott a Rockets – ez történt az NBA alapszakaszának legutóbbi játéknapján.

 

Phoenix Suns–Philadelphia 76ers 120–111

Sorozatban ötödik győzelmét ünnepelte a Suns. Az NBA legutóbbi játéknapjának rangadóján a kiváló formában lévő Phoenix a Philadelphiát fogadta, a végig kiélezett mérkőzés képét jól szemlélteti, hogy csupán a második negyedben kilenc alkalommal változott a vezető csapat kiléte. Jobban kezdett a Philly, ám hamar visszazárkóztak az arizonaiak, elsősorban Devin Booker (36 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) és Chris Paul (18 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz) vezérletével. A kettős mellett dicséret illeti a kispadot is – Dario Saric (15 pont, 4 gólpassz, 4 labdaszerzés) és E'Twaun Moore (11 pont) duója is remekelt, összességében pedig nem kevesebb, mint 49 pont érkezett a cseréktől. A hazaiak a záró játékrész elején léptek el ellenfelüktől, majd egy 11–2-s futással tettek pontot az összecsapás végére, ezzel legutóbbi kilenc meccsükből nyolcat megnyerve, 16–9-es mérleggel immáron a nyugati konferencia negyedik helyén tanyáznak.

Újabb szoros mérkőzést veszítette el a 76ers. A Portland elleni rövid időn belüli két vereséget követően ezúttal a Phoenix otthonában maradt alul a Philadelphia, s habár az elmúlt öt meccséből kettőt ugyan megnyert, de ez a három fiaskó nem túl jó előjel a keleti főcsoport éllovasának. Joel Embiid játékára ezúttal sem lehetett panasz, 35 ponttal és 8 lepattanóval - mezőnyből 12/23-as dobásmutatóval zárt. Mellette Ben Simmons (18 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és Tobias Harris (18 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) is hozta a kötelezőt, ám a Sixers kispadja esélytelen volt a Suns cseréi ellen, így amikor a negyedik negyedben Dario Saric majd Jae Crowder is bevágott egy-egy triplát, megpecsételődött a sorsuk. Jelenleg 7 győzelem mellett 7 vereséggel bírnak idegenben, ráadásul a folytatás sem tűnik leányálomnak, február 16-án a Utah otthonába látogatnak.

A Suns legjobb dobói: Booker 36/9, Paul 18/6, Saric 15/3
A 76ers legjobb dobói: Embiid 35/6, Harris 18, Simmons 18

Atlanta Hawks–Indiana Pacers 113–125

Az utolsó negyedben roppant össze a Hawks. Az Atlanta a Spurs elleni kissé megalázó vereséget követően back-to-backet játszott. A georgiaiak elmúlt időszakban mutatott védőmunkája sok mindennek nevezhető, csak éppen kosárlabdapályára valónak nem, így nem volt nagy lutri úgy fogalmazni, hogy amennyiben nem tudják hátul összekapni magukat, úgy nem ők számítanak az Indiana ellenében sem favoritnak. Az első három játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, sőt a nagyszünetet követően úgy tűnt, hogy a hazaiak akarata érvényesülhet. A kezdő ötös jól dolgozott együtt – nem úgy, mint a San Antonio ellenében – Trae Young magára vállalta az irányítást, 15 pontos és 14 gólpasszos dupla-duplával zárt, de Clint Capela (24 pont, 10 lepattanó) és Kevin Huerter (10 pont, 5 lepattanó, 10 gólpassz) is átlépte két-két statisztikai kategóriában a kétszámjegyes határt. Az utolsó tizenkét percben ellenben megrogytak, 41 pontot szórt ebben a periódusban a Pacers, így a hazaiak legutóbbi hét meccsükön immáron hatodjára hagyhatták el lógó orral a parkettet.

McDermott és Turner vezérletével nyert a Pacers. Az Indiana megtörte a rossz szériáját és nyerni tudott Detroitban, sőt még egy napot pihenhetett is, ellenben az elmúlt időszakban rendre akadozott a támadójátéka, így igencsak kérdéses volt, hogy melyik orcáját mutatja majd Atlantában. Szemlátomást az első félidőben még kereste önmagát a vendég csapat, ám a harmadik játékrész végére magukra találtak, a negyedik negyedben pedig egy 27–7-s futással tekintették elintézettnek a meccset, amelyre már nem lehetett válasza a hazaiaknak. Pontszerzésben ezúttal Doug McDermott (26 pont) járt az élen, miközben Myles Turner (19 pont, 10 lepattanó) és Domantas Sabonis (14 pont, 13 lepattanó, 7 gólpassz) is dupla-duplával zárt, ám a mérkőzés végén a padról érkező Aaron Holiday volt a kulcs, aki 18 pontjából 13-at is ebben az időszakban szerzett.

A Hawks legjobb dobói: Capela 24, Gallinari 20/12, Reddish 18/9, Collins 18
A Pacers legjobb dobói: McDermott 26/9, Turner 19/6, Brogdon 18/6, A. Holiday 18/3

New York Knicks–Houston Rockets 121–99

Quickley nem lassít. Sokan féltették a Knicks fiatal irányítójának játékperceit Derrick Rose érkezése után, de Immanuel Quickley ismét bizonyította, hogy érdemes vele számolni, a kispadról beszállva 7/9 dobását elsüllyesztve ért el 22 pontot. Mellette Rose is remekül állt be, 16 egységgel vette ki a részét az 58 pontig jutó cseresor terméséből, és a második sorok közötti különbség el is döntötte a mérkőzést, mert a Rockets cseréi megálltak 30 pontnál. A kezdőből azért Julius Randle (22 pont, 9 lepattanó) hozta magát, Elfrid Payton (15 pont) is tartja a jó formáját, ugyanakkor RJ Barrett (7 pont, 4 lepattanó, 5 gólpassz) ismét egy gyengébb estét tudhat a háta mögött, mindössze 2/8 dobása ért célt. Elsőre Mitchell Robinson pótlása sem okozott gondot a Knicksnek, egymást követő két győzelmüknek köszönhetően pedig a 7. helyen állnak keleten.

Hiányzott az átütőerő a Rocketsből. Az első perceket leszámítva végig hátrányban játszottak a vendégek, és a 2. negyedtől kezdve alig-alig fordult elő, hogy ne lett volna kétszámjegyű a különbség. A legnagyobb gondot a triplázás okozta, mindössze 8/43 kísérletük ért célt, a kezdőből csak a 26 pontig jutó John Wallnak sült a keze, aki 3/6 kinti dobását a helyére küldte, és ehhez tudott hozzátenni a kispadról beszálló Sterling Brown 3/5 triplát. Összességében Eric Gordon (24 pont, 6 gólpassz) játékára sem lehet panasz, mert az 1/7 triplája mellett 7/7 kétpontosát, valamint 7/7 büntetőjét elsüllyesztette, inkább az okozott nehézséget, hogy csak ő és Wall tudta szállítani a pontokat. DeMarcus Cousins (10 pont, 10 lepattanó) dupla-duplázott, de vele sem tudták kihasználni Mitchell Robinson hiányát, ami mindössze abban mutatkozott meg, hogy a vendégek 12 támadólepattanót szereztek, és erre építve 16 pontot értek el második esélyekből. A Rockets a jó kezdés után sorozatban 5. vereségét szenvedte el, és már csak 11–15-tel állnak.

A Knicks legjobb dobói: Quickley 22/12, Randle 22/3, Rose 16/3
A Rockets legjobb dobói: Wall 26/9, Gordon 24/3, Brown 11/9, Nwaba 11

Golden State Warriors–Brooklyn Nets 117–134

A Warriors csak Durant visszatérésének örülhetett. Az első negyedet követően nem sok köze volt ehhez a mérkőzéshez a hazaiaknak, a nagyszünetben 15, a 3. negyed derekán 28 pontos hátrányban voltak, és egyetlen örömük abban lehetett, hogy korábbi játékosukat, Kevin Durantet viszontláthatták, akit videóval köszöntöttek, és azt is sikerült elkerülniük, hogy megőrüljön a pályán. A Warriorsnál ezúttal Steph Curry (27 pont, 5 gólpassz) sem játszott annyira ellenállhatatlanul, a 10/17-es mezőnymutató ugyan kiválónak számít, de mindössze 2/9 triplája ért célt. Curry mellett a többiek sem dobtak jól kintről, csapatszinten 9/34 távoli dobásukat süllyesztették el, és hiába hozott támadásban szép számokat Kelly Oubre Jr. (17 pont, 10 lepattanó), Andrew Wiggins (17 pont) és a kispadról beszálló Eric Paschall (16 pont) is, védekezésben nem nagyon tudták lassítani ellenfelüket. Az első félidő végén a csapatára kicsit ráijesztő, kontakt nélkül padlóra rogyó Draymond Green (6 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) sorozata is megszakadt, az előző 5 meccsén mindig elért legalább 10 gólpasszt, most viszont megállt 8 előkészítésnél, szerencsére úgy tűnik, hogy elkerülte a komolyabb térdsérülést. A Warriors két győzelem után szenvedett ismét vereséget.

James Harden ellopta a showt. Előzetesen Kevin Durant visszatérése körül forgott a találkozó, de a Warriors korábbi játékosa magához képest visszafogott teljesítményt nyújtott, 19 dobásból jutott el 20 pontig, bár ehhez azért hozzá tudott tenni 5 lepattanót és 6 gólpasszt. A csapatszinten 35 gólpasszig jutó Nets támadásai James Hardenen (19 pont, 8 lepattanó, 16 gólpassz) keresztül folytak, aki rendre megtalálta a legjobb passzlehetőséget, és emellett 5/8 triplát is bebombázott. A vendégek kezdőjéből mindenki elért legalább 15 pontot, a legeredményesebb a 10/17 dobását elsüllyesztő Kyrie Irving (23 pont) lett, és Bruce Brown (18 pont, 7 lepattanó), valamint Joe Harris (15 pont) is hatékonyan szerezte a pontjait, ők közös erővel 13/21-gyel céloztak. A Nets győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, újabb sikerükkel pedig már csak két és fél meccsre vannak a keleti első 76erstől.

A Warriors legjobb dobói: Curry 27/6, Oubre 17/3, Wiggins 17/3
A Nets legjobb dobói: Irving 23/6, Durant 20/3, Harden 19/15

Utah Jazz–Miami Heat 112–94

Ezt a védekezésének köszönheti a Jazz. A mérkőzés eleje inkább a Heat kedve szerint alakult, és a 2. negyed közepéig ők is jártak előrébb, majd a Jazz csavart egyet a védekezésén, és több mint 6 percen keresztül nem engedték pontot szerezni ellenfelüket, míg ők egy 11-0-s futással magukhoz ragadták a kezdeményezést (45–36). A nagyszünet után ezt előadta újra a Jazz, ismét több mint 6 percen keresztül 0 ponton tartották a Heatet, míg ők egy 16–0-s periódussal eldöntötték a mérkőzést (63–42). Innentől kezdve lemenedzselték a hátralévő időt, és az sem okozott nekik gondot, hogy mindössze 12/46 triplájuk ért célt. Donovan Mitchell (26 pont) csak 3/12 tripláját süllyesztette el, de több kosárral is kivette a részét csapata futásaiból, míg Rudy Gobert (16 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) dupla duplázott, ráadásul az 1. negyed végén eleresztette NBA-s pályafutása 4. tripláját, de a korábbiakhoz hasonlóan ez is kimaradt. A Jazz sorozatban 7., az elmúlt 19 meccséből pedig a 18. győzelmét aratta, továbbra is vezetik a ligát.

Nem fért bele a két leolvadás. Jól indult a 4 meccses győzelmi sorozattal érkező Heat számára a találkozó, de nem tudtak választ találni a Jazz védekezésére, egyszerűen nem fért bele, hogy kétszer is több mint 6 percen keresztül képtelenek voltak pontot szerezni. A 3/10 dobását elsüllyesztő Jimmy Butler (15 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz), a 7/17-tel célzó Bam Adebayo (14 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz), és az 5/16-tal záró Tyler Herro (12 pont, 6 gólpassz) limitálása sem okozott gondot a hazaiaknak, és egyikük sem tudott előlépni, amikor arra igazán szüksége lett volna a Heatnek, ilyen helyzetben jött volna jól a sérülés miatt továbbra is hiányzó Goran Dragic. Kendrick Nunn (23 pont) egyre jobb formájának örülhetnek azért, ahogyan annak is, hogy Max Strus a legutóbbi 21 pontos teljesítménye után most is eljutott 15 egységig, de a győzelmi sorozatuk megszakadt.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 26/9, Bogdanovic 19/6, Gobert 16
A Heat legjobb dobói: Nunn 23/12, Strus 15/9, Butler 15/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik