NBA: Phil Jackson visszatérhet a Lakershez

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.11. 11:08
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetősége azt szeretné, ha a gárda korábbi sikeredzője, a tavaly visszavonult Phil Jackson visszatérne az együttes kispadjára.
A 67 éves szakember újbóli szerepvállalása azt követően vált aktuálissá, hogy a kaliforniai csapattól a gyenge szezonkezdet (1 győzelem/4 vereség) miatt pénteken menesztették Mike Brown vezetőedzőt. A legendás, Michael Jordan fémjelezte Chicago Bullsszal hat, a Lakersszel öt bajnoki címet nyert Jacksonnak ez lenne a harmadik időszaka Los Angelesben, először 1999 és 2004, majd 2005 és 2010 között ült a kispadon. A Lakers két szupersztárja, Kobe Bryant, valamint a nyáron igazolt Dwight Howard is jelezte már, hogy szívesen dolgozna Jacksonnal. A tréner várhatóan a jövő héten egyeztet a klub vezetőivel, addig is átmenetileg Bernie Bickerstaff irányítja a csapatot.
Legfrissebb hírek

NS-elismerés: szerkesztőségünket díjazta a Magyar Kerékpáros-szövetség

Kerékpár
2 perce

Alcaraz lesz Sinner ellenfele az ATP-vb döntőjében

Tenisz
10 perce

Visszafogott teljesítmény a magyar cselgáncsozóktól a zágrábi GP-versenyen

Egyéb egyéni
20 perce

Herrem remekelt, de csapata kikapott a kézilabda BL-ben

Kézilabda
43 perce

A Ferencváros legyőzte az első helyen álló Pustertal Wölfét

Jégkorong
1 órája

Férfi vízilabda ob I: nem hagyott esélyt a Honvéd a Szolnoknak

Vízilabda
1 órája

Női NB I: a Puskás Akadémia legyőzte az FTC-t; összeesett a szegedi csapat játékosa a pályán

Labdarúgó NB I
1 órája

Asztalitenisz: három magyar érem a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik