A Kings a Blues kisöprésével főcsoportdöntős

Vágólapra másolva!
2012.05.07. 09:40
null
A Kings kisöpörte a Bluest (Fotó: Reuters)
Címkék
A rájátszásnak a konferencia 8. kiemeltjeként nekivágó Los Angeles Kings 3–1-re legyőzte a St. Louis Bluest az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vasárnapi játéknapján, ezzel a párharcot 4–0-ra megnyerve bejutott a Nyugati főcsoport döntőjébe. A New Jersey Devils kétgólos hátrányból fordított és nyert 4–2-re a Philadelphia Flyers ellen, ezzel pedig egy győzelemre került a továbbjutástól a Keleti főcsoportjának elődöntőjében.

Dustin Brown két góllal vette ki a részét a győzelemből, míg Jonathan Quick 23 alkalommal védett a negyedik találkozón, amelynek köszönhetően a Los Angeles söpréssel jutott tovább, és az első olyan nyolcadik helyen rangsorolt csapat lett az NHL történetében, amely az első két helyen kiemelt csapatot is búcsúztatta a rájátszásban. Pedig a Kings csak az alapszakasz legvégén szerezte meg a helyét a playoffban.

„Ez különleges csapat, és ezt az egész szezon során tudtam. Talán nem sikerült akkor kitörnünk, amikor akartunk, de szerintem a legjobb pillanatban értük el a csúcsteljesítményt, és ez a legfontosabb” – mondta a szlovén Anze Kopitar, aki Brown mindkét góljánál asszisztot adott.

A Kings következő ellenfele a Phoenix Coyotes vagy a Nashville Predators lesz, a Phoenix 3–1-re vezet a következő, hétfői mérkőzésük előtt.

A New Jersey Devils sincs messze a főcsoportdöntőtől: már csak egy mérkőzést kell megnyernie a Flyers ellen a továbbjutáshoz keleten, miután 4–2-re győzött a vasárnapi játéknapon.

Pedig a Philadelphia kétgólos előnybe került az első harmadban, de a hazaiak még ebben a játékrészben egyenlítettek, majd Dainius Zubrus kétszer is eredményes volt a folytatásban, ezzel pedig már 3–1-re vezet a Devils összesítésben.

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
New Jersey Devils (6.)–Philadelphia Flyers (5.) 4–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1, a Devils javára
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ
Los Angeles Kings (8.)–St. Louis Blues (2.) 3–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0, a Kings javára

 

Legfrissebb hírek

Darts: hatalmas siker, újra lesz magyar játékos a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 perce

Az edzőváltás is kellett a stílusosan futballozó újonc Nyíregyháza bennmaradásához

Labdarúgó NB I
1 perce

Négy magyarral kezdődött el a budapesti cselgáncs-vb ötödik napja

Egyéb egyéni
2 perce

Klub-vb: bemutatkozó meccsén máris csapata vezére volt Jorginho

Klub-vb
17 perce

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
31 perce

Európai kézilabdakupák: akár öt magyar férficsapat is indulhat

Kézilabda
35 perce

Nem sokon múlt az élete, újra futballpályán a londoni közönségkedvenc

Minden más foci
46 perce

Bolla Bendegúz elárulta, mivel telik a nyári szünete

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik