NBA: csuklósérülése ellenére Bryant játszana az idénynyitón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.25. 14:17
Címkék
A 33 éves sztárnak a hét elején elszakadt egy szalag a jobb csuklójában, ezért szerdán kihagyta a városi rivális Clippers elleni előszezon-mérkőzést, és úgy tűnt, nélküle kell megkezdenie a bajnoki menetelést együttesének.
Bryant a tréninget követően úgy nyilatkozott, hogy jól érzi magát, de a sérüléséről nem volt hajlandó bővebben beszélni, ugyanakkor kijelentette, hogy mindenképpen ott akar lenni a parketten vasárnap.A Lamar Odom távozásával meggyengült Lakersnek nagy szüksége van Bryantre a most rajtoló szezonban, mely az olimpiai bajnok bedobónak már a 16. idénye az NBA-ben. A válófélben lévő kosaras a legutóbbi kiírásban átlagban 25.3 pontot és 5.3 lepattanót szerzett meccsenként, és 4.7 gólpasszt is kiosztott.Bryant 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben, illetve 2009-ben és 2010-ben nyert bajnokságot csapatával, az utóbbi két diadal alkalmával a döntő legértékesebb játékosának is megválasztották.
Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: A Sportoló nemzet tanév valós élményekkel küzd a virtuális világ ellen

Egyéb egyéni
22 perce

Hoppá! LaMelo Ball dupla duplájával győzte le a Hornets a Lakerst

Amerikai sportok
40 perce

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
46 perce

Jerzy Dudek: Szoboszlai még többet lőhetne távolról, elképesztő bombái vannak

Spanyol labdarúgás
1 órája

AEK Athén: Vargáék tulajdonosa bekeményített, pénzbírságot szabott ki a játékosokra a kupakiesés után

Minden más foci
2 órája

Marozsán Fábián az elődöntőben búcsúzott az aucklandi tenisztornától

Tenisz
2 órája

Kutyaszorító – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Pénteki sportműsor: a magyar férfi kézilabda- és a vízilabda-válogatott is Eb-meccset játszik

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik