NBA: nincs egyezség, világ körüli turnéra mennek a sztárok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.10.20. 10:37
Címkék
Egy rutinos közvetítő sem tudta közelebb hozni a felek álláspontját az elmúlt két napban az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) zajló bérvitában, amely miatt már törölték az idény alapszakaszának első két hetét.

A harminc klub, illetve a játékos-szakszervezet képviselőivel egyeztető ügyvéd, George Cohen korábban a labdarúgó- (MLS), a baseball- (MLB) és júliusban az amerikaifutball-liga (NFL) bértárgyalásainak rendezésében is közreműködött. A tárgyalássorozat csütörtökön (ma) folytatódik New Yorkban.

Az alapszakasz november 1-én kezdődött volna, ám az már biztos, hogy a november 14-ig kiírt összes meccs elmarad. A játékosok így összesen 170 millió dollártól esnek el. A vita az NBA évi 4.3 milliárd dolláros bevételének elosztása felett folyik, továbbá a klubtulajdonosok számára előírt fizetési maximumról.

Legutóbb az 1998–99-es idényben volt bérvita a felek között, akkor olyannyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak le.

Közben a liga legnagyobb sztárjai – köztük Kobe Bryant, LeBron James, Dwyane Wade és Carmelo Anthony – bejelentették, hogy világ körüli turnéra indulnak október 30-tól november 9-ig. A hat állomás között szerepel London, Puerto Rico, Makaó és Ausztrália is. A költségeket egy atlantai üzletember állja, a kosarasok gázsija fejenként egymillió dollárig terjed, a bevételek egy részét jótékony célokra ajánlják fel.

Legfrissebb hírek

Ledecky minden idők második legjobb idejét úszta 1500 gyorson

Úszás
1 perce

Hatalmas az érdeklődés: félmilliárd jegyet igényeltek a vb-re a legutóbbi vásárlási időszakban

Foci vb 2026
2 perce

Tóth Balázs: Lelkileg megviselt az elmúlt időszak

Légiósok
14 perce

Nicky Gooch: Fontos az Eb, de az olimpia még inkább

Téli sportok
24 perce

Népsport: a magyar Juventus-edző tragédiája

Népsport
24 perce

Szűcs Tamás: Ezer százalék, hogy nem bánom meg a debreceni hosszabbítást

Labdarúgó NB I
29 perce

Súlyos sérülése miatt visszaküldenék a Ferencvároshoz a középpályást

Labdarúgó NB I
37 perce

Eső miatt félbeszakadt Marozsán negyeddöntője Aucklandben, folytatás pénteken

Tenisz
56 perce
Ezek is érdekelhetik