Menetelő texasiak - edző nélkül jobban ment a Spursnek

Vágólapra másolva!
2010.12.04. 09:08
null
George Hill 20 ponttal segítette a San Antoniót (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 39. játéknapján a bajnok Los Angeles Lakers 33 ponttal jobbnak bizonyult a  Sacramento Kingsnél. A ligaelső San Antonio otthon nyert a Minnesota ellen, a Keleti főcsoportot vezető Boston a Chicagót verte meg, míg az ugyanott második Orlando Detroitban nyert. A nyugati második Dallas a Utah otthonában győzött, sorozatban ez volt a Mavericks nyolcadik sikere.

Az NBA-ben az elmúlt hetek egyik leghosszabb veretlenségi sorozatát produkálja a Dallas, hiszen nyolc egymást követő találkozót nyert meg. A Nyugati főcsoport 2. helyén álló  Mavericks ezúttal ráadásul rangadón győzött, méghozzá idegenben, a főcsoportban 3. helyen álló Utah vendégeként Salt Lake Cityben, ahol előző öt fellépésén vereséget szenvedett.

A Dallas főleg az utolsó két negyedben játszott igazán jól (mindkét játékrészt 27–19-re hozta) a 93–81-re megnyert találkozón, a meccs legjobbja a 26 pontot jegyző Dirk Nowitzki volt.

A játéknap legnagyobb diadalát a Los Angeles Lakers aratta: a bajnoki címvédő 33 ponttal bizonyult jobbnak a  Sacramentónál úgy, hogy a hazaiaknál Kobe Bryant kevesebb mint 27 percet töltött a pályán (22 pontjával így is ő volt a mezőny legeredményesebbje).

A legjobb mérleggel továbbra is a San Antonio büszkélkedik a ligában. A nemrégiben 12-es győzelmi szériát felmutató Spurs a Minnesota ellen aratta 16. sikerét (3 vereség mellett). A texasiakat még az sem zavarta meg, hogy a harmadik negyedben a játékvezetők elküldték a kispadtól a pályára rohanó, és ott reklamáló Gregg Popovich edzőt.

Sőt a tréner nélkül lendült igazán bele a meccsbe a Spurs, hiszen a hazaiak utolsó negyedben 21 pontot vertek a Timberwolvesra, amivel 107–101-re megnyerték a találkozót. A hazaiaknál hárman is elérték a húsz pontot (Duncan 22, Parker 20, Hill 20), míg a Minnesotánál ezúttal kevésnek bizonyult a Michael Beasley, Kevin Love páros ponterős játéka (ketten együtt 43 pontot dobtak, ebből Love 25-öt, s leszedett 18 lepattanót is).

A Boston a 20 pontot, 17 lepattanót és hat asszisztot jegyző Kevin Garnett vezérletével győzött a Chicago ellen (zsinórban ez volt a hatodik sikere), és továbbra is vezeti a Keleti főcsoportot. Ugyanitt második a szintén hatos győzelmi szériával és ugyancsak 15–4-es mérleggel álló, Detroitban diadalmaskodó Orlando.

A Magic sikerének értékét növeli, hogy gyomorfertőzés miatt többen is hiányoztak a csapatból, beleértve Dwight Howardot is. A csapat legeredményesebb dobója a padról beszálló Brandon Bass volt, aki karriercsúcsot jelentő 27 pontot szórt.

 NBA
ALAPSZAKASZ, 39. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Oklahoma City Thunder 111–99
Detroit Pistons–Orlando Magic 91–104
Charlotte Bobcats–New Jersey Nets 91–84
Atlanta Hawks–Philadelphia 76ers 93–88
Boston Celtics–Chicago Bulls 104–92
Memphis Grizzlies–Houston Rockets 111–127
New Orleans Hornets–New York Knicks 92–100
San Antonio Spurs–Minnesota Timberwolves 107–101
Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 109–104
Phoenix Suns–Indiana Pacers 105–97
Utah Jazz–Dallas Mavericks 81–93
Los Angeles Lakers–Sacramento Kings 113–80
Washington Wizards–Portland TrailBlazers83–79
Legfrissebb hírek

Robbie Keane: a gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
4 perce

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
13 perce

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
32 perce

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
44 perce

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
44 perce

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
56 perce

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-konferencialiga
1 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik