LeBron James szomorította a Cleveland Cavalierst

Vágólapra másolva!
2010.12.03. 08:37
null
A tékozló fiú hazatért, de a clevelandi családtagok ennek nem kifejezetten örültek (Fotók: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának 38. játéknapján a Miami Heat a Cleveland Cavaliers vendégeként aratott kiütéses, 28 pontos győzelmet.    

Nem sok, hogy azt ne mondjuk, semmi esélyt nem adott a Miami Heat soros ellenfelének. A nyáron a keretét alaposan megerősítő együttest eddig érték kellemetlen meglepetések, de a Cleveland nem azt a szintet képviselte, hogy akárcsak megnehezítse a dolgát.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri az NBA 2010–2011-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Heat már az első negyedben nyolcpontos előnyre tett szert (31–23), amelyet a félidőig tizeneggyel növelt.

A találkozó érdemi részét ezzel letudták a felek, a harmadik felvonásban leginkább a közönséget szórakoztatták a játékosok, a 61 pontos zuhatagból megint a Miami jött ki jobban (36–25). A záró negyed ugyan a házigazdáké volt, de az már nem osztott és szorzott.

A „hazai" pályán igencsak otthonosan mozgó – mondjuk a közönség szimpátiáját nem kifejezetten maga mellett tudó – LeBron James a legszebb arcát mutatta volt együttese ellen: a Miami klasszisa 38 pontot szerzett, és volt nyolc asszisztja is.

Társai közül Dwyane Wade (22 pont, 9–9 lepattanó és assziszt), és a biztos kézzel dobó, öt triplát elkönyvelő James Jones emelhető ki leginkább. A Heat 12. sikerét érte el, csütörtökön igencsak kijött a lépés a Miaminak, de a nyolc vereséget így sem teszi semmissé. A Cleveland 7/11-gyel áll. 

 

 

A Phoenix győzelmével 9/9-re módosított mutatóját. A Suns jól kezdett a Warriors ellen, de a záró negyed mégis teljesen nyílt csatát hozott. A hajrában a Golden State hiába jött fel egy 10–0-s etappal lőtávolon belülre (93–89), a büntetőket jó százalékkal kihasználó vendégek nem engedték ki a kezükből a vezetést és a győzelmet. Így hiába szerzett Monta Ellis 38, David Lee pedig 25 pontot, a Warriors kikapott, elsősorban a Jason Richardson, Grant Hill, Steve Nash triónak köszönhetően. Előbbi két játékos a pontszerzésben – 25, valamint 24 pontig jutottak – jeleskedett, utóbbi a gólpasszokkal (16-tal zárt), de a tíz lepattanóig (kilenc védekező) jutó Channing Frye is feltétel nélkül dicsérhető.

ÍGY FOGADTÁK JAMEST A SZURKOLÓK
 

 

 NBA
ALAPSZAKASZ, 38. JÁTÉKNAP 
Cleveland Cavaliers–Miami Heat90–118
Golden State Warriors–Phoenix Suns101–107

 

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros Fradi-győzelem Genkben

E-újság
1 perce

Robbie Keane: a gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
6 perce

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
15 perce

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
34 perce

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
46 perce

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
46 perce

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
58 perce

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik