Crosby mesterhármasával nyert a Penguins

2010.12.03. 09:24
null
Sidney Crosby (Pittsburgh, jobbra) szállította övéinek az Atlanta elleni győzelmet (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 55. játéknapján tizenegy találatot és egygólos Rangers-győzelmet hozott az Islanders elleni New York-i városi derbi.

Sidney Crosby csillaga magasan ragyogott hazai pályán az Atlanta Thrashers ellen: a Pittsburgh kiválósága egygólos hátrány után rázta meg magát, mindjárt háromszor, így csapata, a Penguins legyőzte ellenfelét.

Ahogy az lenni szokott, ezúttal is temérdek izgalmat hozott a New York-i rangadó, amelyen a Rangers került ugyan kétgólos előnybe (2–0), de az Islanders fordított (3–2). Ha már fordítás, akkor a Rangers sem akart lemaradni és Marian Gaborik duplájával – végül aztán háromig jutott, övé volt a győztes találat is az 55. percben – visszavette a kétgólos előnyt (5–3). Ezt szűk 101 másodperc alatt egalizálta az Islanders, de aztán 25 másodperccel később érkezett Gaborik, és döntött.

Kifejezetten sportszerű találkozón húzta el a Boston a Tampa Bay nótáját, méghozzá alaposan. A záró rész négy hazai találata végképp kiütésessé tette az addig is kifejezetten egyoldalú küzdelmet. A vendégeken a kapuscsere sem segített, Mike Smith 22 lövésből öt, míg váltótársa, Dan Ellis tíz lövésből három gólt kapott.

Az általunk is jól ismert szlovén klasszis, Anze Kopitar döntötte el az LA Kings–Florida összecsapást, a támadó az 58. perc elején szerezte a győztes találatot.

 NHL
ALAPSZAKASZ, 55. JÁTÉKNAP  
Boston Bruins–Tampa Bay Lightning 8–1
Pittsburgh Penguins–Atlanta Thrashers 3–2
New Jersey Devils–Montreal Canadiens 1–5
New York Islanders–New York Rangers 5–6
Toronto Maple Leafs–Edmonton Oilers 0–5
Ottawa Senators–San Jose Sharks 0–4
Dallas Stars–Washington Capitals 2–1
Los Angeles Kings–Florida Panthers 3–2

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
1 perce

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
10 perce

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
33 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
38 perce

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
42 perce

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
43 perce

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
49 perce

Pogacart lesprintelték, de megőrizte a sárga trikót a Romandiai körvesenyen

Kerékpár
54 perce
Ezek is érdekelhetik