NHL: Ovecskin túl jól viselte a vereséget, magára haragította edzőjét

2010.11.23. 17:30
Címkék
Napról napra feszültebbé válik Alekszandr Ovecskin és Bruce Boudreau viszonya az NHL-ben szereplő Washington Capitals jégkorongcsapatánál. A tengerentúli profi liga egyik legnagyobb ászának tartott orosz csatár saját szintjéhez képest gyengén kezdte az idényt, az eddigi 22 meccsén 10 gólt lőtt, ráadásul a New Jersey elleni 5–0-s vereséget követően viselkedésével is magára haragította trénerét.

A Devils elleni zakó után Boudreau éppen interjút adott, miközben Ovecskin tőle öt méterre rendkívül hangosan nevetgélt honfitársával, az ellenfélnél játszó Ilja Kovalcsukkal. Az edző az interjú alatt rendszeresen rosszalló tekintettel nézett oldalra, a végén Ovecskin viselkedésére vonatkozó kérdésre úgy felelt: „Inkább megtartom magamnak a véleményemet."

Ovecskin viselkedése főleg azért háborította fel az újságírókat is, mert ettől az idénytől kezdve ő a Capitals csapatkapitánya, és egy súlyos vereség után nem éppen ilyen példát kellene mutatnia az öltözőből kijövő társaknak. Ovecskin még Alekszandr Szjomint is odahívta magához, de csapattársának nem volt kedve a nyílt nevetgéléshez.

Ovecskin az utóbbi időben nem játszik jól, a legutóbbi négy mérkőzésen egyetlen gólpasszt jegyzett, és ezért Boudreau a New Jersey ellen már nem is az első, hanem a harmadik sorban játszatta.

Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
11 perce

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
17 perce

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
24 perce

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
26 perce

Superliga: Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
31 perce

A ráadásban darálta be az Altachot, másodszor lett Osztrák Kupa-győztes a LASK

Minden más foci
43 perce

A Tatabánya nyert, és bejutott a döntőbe a kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
54 perce

A férfiak egy-egy győzelemmel és döntetlennel a bennmaradás küszöbén a fallabdacsapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik