75 dobott ponttal is lehet meccset nyerni

2010.11.22. 08:42
Címkék
Kevés pontot hozó mérkőzésen 75–71-re nyert a New Orleans Hornets a Sacramento Kings ellen az NBA legutóbbi játéknapján. A Boston Celtics meglepetésre kikapott a Toronto Raptorstól. Nyert a Los Angeles Lakers és a Detroit Pistons.

Mindössze 75 pont elég a győzelemhez az NBA-ben. Legalábbis a New Orleans számára. A Hornets ugyanis ezúttal is remekül védekezett, ami 75–71-es győzelmet ért a Sacramento Kings ellen.

Nagy küzdelem, kevés pont Sacramentóban
Nagy küzdelem, kevés pont Sacramentóban

A Hornets 11 győzelem mellett mindössze egy vereséggel áll a szezonban, köszönhetően annak is, hogy eddig mindössze egyszer kapott ellenfelétől száz pontnál többet egy mérkőzésen. A november 18-án megrendezett, Cleveland Cavaliers elleni találkozót ráadásul 108–101-re megnyerte a New Orleans.

A mostani mérkőzésen a Hornets olyan jól védekezett, hogy a Sacramento mindössze 38.7 százalékos „pontossággal" dobott mezőnyből, ráadásul a Kings 21-szer el is adta a labdát. A kevés pontot hozó összecsapáson a New Orleans játékosa, David West 17 pontjával a mezőny legeredményesebb játékosa tudott lenni.

A Boston Celtics meglepetésre kikapott a Toronto Raptorstól.

A Bostonban combsérülése miatt nem léphetett pályára Rajon Rondo, helyette Nate Robinson kapott helyet az előző szezon nagydöntősének kezdő ötösében, és 22 ponttal csapata legeredményesebb játékosa lett. A Torontónál a 29 pontig jutó Andrea Bargnani volt a legeredményesebb.

A Raptors ötödik győzelmét aratta a szezonban, míg a Celtics sorozatban második vereségét szenvedte el, így jelenleg 9–4-es mérleggel áll. Érdekesség, hogy a két csapat utóbbi nyolc mérkőzését a Boston nyerte meg, így a Raptorsnak volt miért visszavágnia.

NBA 
ALAPSZAKASZ, 27. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Boston Celtics 102–101
Los Angeles Lakers–Golden State Warriors 117–89
Detroit Pistons–Washington Wizards 115–110
Sacramento Kings–New Orleans Hornets 71–75

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
1 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
6 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
47 perce

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
59 perce

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
1 órája

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
1 órája

Tour de France – kezdődik a hajsza a sárga trikóért

Képes Sport
1 órája

Vb 2026: Ancelotti két játékost tesztelt Paquetá helyén a brazilok edzésén

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik