A Phoenix egy lépésre a főcsoportdöntőtől

Vágólapra másolva!
2010.05.08. 07:54
null
Járt a gratuláció Goran Dragicnak, a Suns kosarasa jelentős érdemeket szerzett a Spurs legyőzésében (fotó: Action Images)
Címkék
A San Antonio otthonában is nyert, így már csak egy győzelemre van szüksége a főcsoportdöntőbe jutáshoz a Phoenix Sunsnak az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A Phoenix a két hazai megnyert mérkőzés után lépett pályára Texasban, és újabb sikerével közel került ahhoz, hogy megtörje a „Spurs-átkot”: a San Antonio 2003 óta négyszer is elbúcsúztatta a Sunst a rájátszásban.

Ezúttal viszont fordulhat a kocka, és a harmadik győzelemben főszerepet vállalt Goran Dragic, aki 26 pontjából 23-at az utolsó negyedben ért el. A szlovén játékos ebben a játékrészben tizenegy dobással próbálkozott, ebből kilenc sikeres volt, köztük a négy hárompontos kísérlet.

Jason Richardson 21 pontot, Grant Hill 18-at szerzett. A Spursnél Manu Ginóbili 27 egysége nem volt elég a sikerhez, míg a kezdőcsapatba visszatérő Tony Parker nem fogott ki jó napot, 17 dobásából csak öt volt pontos, így 10 ponttal fejezte be a meccset.

Idegenbeli siker született Bostonban is, ahol a Cleveland vendégszerepelt. Az első negyedben remekelt LeBron James, aki 38 pontjából 21-et ekkor szerzett. A klasszis kiosztott hét gólpasszt, valamint leszedett nyolc lepattanót is a mérkőzés folyamán.

A Cavaliersnél Antawn Jamison 20 ponttal és lepattanóval, míg Shaquille O'Neal 12 ponttal és kilenc lepattanóval végzett.

Az NBA-története legnagyobb hazai playoffvereségét elszenvedő Celtics első 13 dobásából csak három volt sikeres, az első negyed 27 százalékos dobómutatója azt jelentette, hogy a Cleveland 21 pontos előnyhöz jutott. A Boston legutóbbi meccsén remeklő, 19 asszisztot kiosztó Rajon Rondo ezúttal 18 pontig és nyolc gólpasszig jutott.

 

 ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics–Cleveland Cavaliers 95–124
A párharc állása: 2–1 a Cleveland javára  
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
San Antonio Spurs–Phoenix Suns 96–110
A párharc állása: 3–0 a Phoenix javára  

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
10 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
32 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
35 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
58 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik