NBA: káosz fenyegeti a ligát, kizárták a játékvezetőket

2009.09.19. 16:12
Címkék
Egyre komolyabbnak tűnik a bírók körüli vita az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a liga keménynek mutatkozik, és kizárta a játékvezetőket az előszezon mérkőzéseiről.
A kép csalóka: a liga nem ragaszkodik ennyire a játékvezetőkhöz (fotó: Action Images - archív)
A kép csalóka: a liga nem ragaszkodik ennyire a játékvezetőkhöz (fotó: Action Images - archív)

Ezzel egy időben az NBA megszakította a tárgyalásokat a játékvezetők érdek-képviseleti szervezetével (NBRA) – az előszezon mérkőzéseit kisebb ligákban gyakorló bírók vezetik majd.

Ha a szezon kezdetéig (október 27-ig) sem egyeznek meg egymással a felek, akkor a bajnoki mérkőzéseket is a beugró bírók vezetik majd – közölte a liga. Ez legutóbb az 1995–1996-os szezonban fordult elő, akkor a játékvezetők sztrájkja miatt.

A vitát az robbantotta ki, hogy az 57 hivatásos NBA-játékvezető kijelentette, nem hajlandó részt venni egy, az NBA által szervezett edzőtáboron. A bírók az ellen kívántak tiltakozni ezzel, hogy a liga csökkenteni szerette volna a játékvezetőknek nyugalomba vonulásuk után járó juttatásokat.

Az NBA részéről azonban úgy vélik, hogy ajánlatuk tisztességes, főleg a jelenlegi gazdasági helyzet ismeretében.

Legfrissebb hírek

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
25 perce

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
1 órája

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
8 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
8 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
8 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
8 órája