Férfi vízi Ek: a Debrecen négygólos előnyt szerzett

Vágólapra másolva!
2012.11.14. 20:06
Címkék
A férfi vízilabda Európa-kupa negyeddöntőjének első felvonásán a Debrecen hazai környezetben négygólos előnyt szerzett az orosz Dinamo Moszkva elleni visszavágóra.

A debreceniek 4–1-es kezdéssel sokkolták a vendégeket, akik köszönték szépen a gyomrost, és soraikat rendezve 5–5-nél utolérték a házigazdákat. Támadásban semmi sem sikerült a Debrecennek, még kettős fórjából sem lett gólt. Varga Tamás vezérletével azonban kilábaltak a hullámvölgyből a magyarok, de kellettek Braniszlav Mitrovics bravúros védései is, hogy 4–0-s rohammal ismét megnyugtató vezetéshez jussanak.

A csetepatéba és végleges kiállításba bonyolódó kulcsember, Alex Giorgetti kiválásával is csak picit tört meg a Debrecen lendülete. A négygólos előny (13–9) kimondottan biztató a visszavágóra nézve.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
DEBRECEN–DINAMO MOSZKVA (orosz) 13–9 (5–3, 2–2, 4–2, 2–2)
Debrecen, 1100 néző. V: Bender (német), Reemnet (holland)
DEBRECEN: B.MITROVICS – GIORGETTI 3, VARGA T. 5, Komlósi 1, Korolija, Weszeleovszky, LETICA 2. Cs: MISICS 1, Süveges, KÁLLAY 1, Vindisch. Edző: Gyöngyösi András
DINAMO MOSZKVA: Rasztorgujev - Katkov, MALKOV 2, Usakov, Fatakudinov, Garbuzov 2, GUBARJEV 2. Cs: Antipov, Krasznov 1, NOVOKSZENVOV 2, Jablonovszkij, Kopcsev. Edző: Makszim Ivanov
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 11/4
Gól - kettős emberelőnyből: 1/0, ill. –
Gól – ötméteresből: 4/3, ill. –
Kiállítva végleg cserével: Giorgetti (24.), Antipov (24.)
Kipontozódott: Süveges (21), Katkov (27.), Jablonovszkij (28.)
MESTERMÉRLEG
Gyöngyösi András: – Négygólos előnyt szereztünk, aminek örülök, ám a visszavágó előtt ezt a meccset el kell felejteni, Moszkvában új meccs kezdődik, s ebben a sportágban ez a különbség hamar ledolgozható
Makszim Ivanov: – Fontos volt, hogy az utolsó negyedben nem roppantunk össze, így maradt esélyünk a visszavágóra.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
4 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
4 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
5 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik