Férfi vízilabda BL: erődemonstrációt tartott az Eger

Vágólapra másolva!
2012.10.20. 17:54
Címkék
A férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a ZF-Eger odahaza 16–5-re legyőzte a német Waspo Hannovert. A hevesiek valóságos erődemonstrációt tartottak, a vendégek nem tudták felvenni a ritmust a magyar együttessel.

Gerendás György – Szécsi Zoltánt kihagyva – Bisztritsányi Dávidot tette a kapuba, s legalább tízgólos sikerre számított – a tréner számításai bejöttek, ugyanis végül 11 találattal győzött csapata.

Már az első negyed után 4–1-re vezetett az Eger, a második játékrész után pedig már hat egyet mutatott az eredményjelző – ráadásul a hazaiak hatszor találták el a kapufát, így nagyobb is lehetett volna az előny. A harmadik és a negyedik negyedben a Hannover egyaránt két-két gólt dobott, ám tízet kapott, így a házigazda Eger magabiztos győzelmet aratott (16–5).

Az Eger megszerezte első pontjait a Bajnokok Ligájában, miután az előző körben kikapott a Szpartak Volgograd otthonában, első meccse pedig elmaradt a Ligamusz Tbiliszi ellen.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPROTKÖR, 3. FORDULÓ
ZF-Eger–Waspo'98 Hannover (német) 16–5 (4–1, 2–0, 4–2, 6–2)
Eger, 700 néző. Vezette: Galkin (orosz), Klopper (holland).
EGER: Bisztritsányi – Graham 1, Gór-Nagy, Bundschuh, Mezei 1, BIROS 3, Bátori 2. Csere: VARGA 2, Gerritse, Kovács G. 1, SEMAN 2, CHILKÓ 2, SALAMON 2. Edző: Gerendás György.
HANNOVER: Kong – Pickert, Haarstick, Immermann 1, Bitter, POLVERINO 1, TÓTH B 2. Csere: Hermann 1, Schwarz, Taplick. Edző: Karsten Seehafer.
Gól emberelőnyből: 9/5, ill. 10/4.
Ötméteresből: 1/1, ill. 0.
Mestermérleg
Gerendás György: Tíz gólos győzelmet jósoltam meccs előtt, ennyi tévedés belefér. A mai délutánnak annyi pozitívuma volt, hogy a pécsi bajnoki után játszottunk egy olyan meccset, ahol szakmailag is értékelhető, hogy nem kaptunk sok gólt.
Karten Seehafer: Más kategóriát képvisel az egri csapat, nekünk a Schuurmann és Tbiliszi ellen lehet keresnivalónk. Fiatalok vagyunk még a Bajnokok Ligájához. Tapasztalat szerzésre kiváló lehetőség volt a mai mérkőzés.
Legfrissebb hírek

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
6 perce

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 perce

A Newcastle Unitedben folytatja az Arsenal korábbi kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
47 perce

Formula–1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
1 órája

Thai és spanyol siker született az alsóbb szériákban a hungaroringi szombaton

Egyéb egyéni
1 órája

Alexander Zverev komoly mentális problémákkal küzdött

Tenisz
1 órája

Hungaroring: ikonikus szakaszok, legendás pillanatok – összeállítás

Képes Sport
2 órája

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2 órája
Ezek is érdekelhetik