Férfi vízilabda: a BL-szereplés a célja a DVSE-nek

Vágólapra másolva!
2012.09.12. 15:33
Címkék
A Bajnokok Ligája-részvétel kiharcolása a célja a Debreceni VSE férfi vízilabdacsapatának a 2012–2013-as szezonban.

Gyöngyösi András vezetőedző szerdán, a klub debreceni szezonnyitó sajtótájékoztatóján elmondta, a bajnokságban, a Magyar Kupában és az Európa-kupában is a legjobb négy közé jutás a csapat célja. Hozzátette, az egyesületben emellett kiemelt szerepet kap az utánpótlás-nevelés is.

Zubora Sándor klubelnök ismertette: az idén már több mint kétszáz gyerek vízilabdázik a klub kötelékében. Az iskolai tehetségkutatás, tagtoborzás, a Varga Tamás Pólósuli továbbra is kiemelt figyelmet kap a DVSE életében.

Az elnök ehhez kapcsolódva kiemelte: céljuk egy magas szintű közös szakmai stratégiát kialakítani a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola úszó szakosztályával, mivel a két sportágnak egymásra kell támaszkodnia. Emellett hosszútávú cél, hogy Debrecen egy olyan rangos vízilabdatornának is otthon adjon, mint amilyen az idei úszó Eb volt.

Az is elhangzott, a klub a hétvégén nemzetközi felkészülési tornát szervez, amelyen részt vesz a szerb Partizan Beograd, a Vasas, az Eger, a Szolnok és a Ferencváros is.

Papp László alpolgármester elmondta: jövőre TAO-pénzből kívánnak felépíteni egy új szabadtéri versenymedencét a sportuszoda mellé, amely hatalmas segítség lenne az utánpótláscsapatok edzéseinek biztosításában. A városvezető kiemelte azt is, hogy idén a DVSE utánpótláscsapatai 166 millió forint, a felnőtt együttes pedig több mint 40 millió forint TAO-forrást használhatott fel – elsősorban a szakmai munka finanszírozására.

A mai sajtótájékoztatón az új igazolásokról is szó esett. Közülük Milos Korolija, Weszelovszky László, Süveges Máté, Vindisch Ferenc, Besenyei Richárd, Somlai Tamás és Palotás Gergely szerződtetése már ismert volt, ugyanakkor bejelentették a Mladost Zagrebtől érkező Boris Letica és a Franciaországból hazatérő Kállay Márk megszerzését is.

Legfrissebb hírek

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30

Három a Dala – családi portré a Hungaroringtől a Hajós Alfréd uszodáig és a Tatabánya pályájáig

Egyéb csapat
2024.01.17. 16:51

Férfi vízi Eb: a magyarok által kiejtett szerbeké lett a 7. hely

Vízilabda
2024.01.16. 16:23
Ezek is érdekelhetik