Török Béla: Most válik el a vér a víztől

Vágólapra másolva!
2012.04.18. 13:55
null
Vincze Balázs jó tanácsaira nagy szükségük lesz a szegedi játékosoknak (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
Szerda este rendezik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóit. A Szegednek két-, a Vasasnak négygólos hátrányt kell ledolgoznia horvát ellenfelével szemben.

 

Ha csak az első mérkőzések eredményét nézzük, a Szegednek van valamivel könnyebb dolga, hiszen a Mladost Zagreb otthonában csak 8–6-ra kapott ki. A Tisza-partiak a bajnoki elődöntőt elbukták az Egerrel szemben, így ezért sem kell spórolniuk az energiájukkal. No meg azért, mert a négyes döntő a tét a sportág legjelentősebb kupasorozatában.

„Mindegy, mi volt eddig, most válik el a vér a víztől – hangsúlyozta az utóbbi időben javuló formát mutató szegedi játékos, Török Béla. – Most minden korábbi kudarcot el kell felejteni, annál borzasztóbbat ugyanis nem tudok képzelni, mint hogy spóroljunk az energiánkkal. Aki látta az Eger elleni legutóbbi meccsüket, tapasztalhatta, az ellenfélnek nem volt könnyű dolga. Ha azt a tüzet, hajtást hozzuk most is, nem lehet gond. Amióta itt játszom, rendre történelmet írhatunk egy-egy jó eredménnyel, ebből lehet erőt meríteni. Az erős csapatok ellen aratott győzelmek az igazi sikerek, ilyenkor lehet megmutatni, ki milyen játékos.”

A Vasas mínusz négyről vág neki a Jug Dubrovnik elleni hazai meccsnek, a helyzete tehát korántsem ideális. De nem is kilátástalan.

„Megpróbáljuk ledolgozni a különbséget – kezdte Földi László, a Vasas edzője. – Több mindennek össze kell jönnie hozzá, rizikót kell vállalnunk. Ismerjük a nehézségeket, de még nem mondtunk le a továbbjutásról.”

Az angyalföldi csapatnak az utóbbi időben a honi riválisok mindegyike ellen volt öt-hat, sőt hétgólos válasz nélküli szériája, ami a horvátokat is bajba sodorhatná.

„Ebben mi is bízunk, tudjuk, a Jugot is el lehet bizonytalanítani – mondta óvatos optimizmussal az edző. – Persze tisztában vagyunk vele, nem kellett volna néggyel kikapni, de megtörtént, ezt kell helyrehozni, rohadt nehéz lesz. A Honvédot tudtuk verni öttel, de az egy három meccsből álló sorozat vége volt, ez meg egyetlen mérkőzés, amely eldönti a négybe jutást. Nekik esünk, aztán meglátjuk.”

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
A-Híd-Szeged-Beton–Mladost Zagreb (horvát), 18.30 (tv: Digi Sport)
Az első mérkőzésen: 6–8
BUDAPEST, KOMJÁDI USZODA
Teva-Vasas-Uniqa–Jug Dubrvonik (horvát), 20.30 (tv: Sport2)
Első mérkőzés: 8–12
A TOVÁBBI PÁROSÍTÁS
Herceg Novi (montenegrói)–Primorje Rijeka (horvát), 19.30
Az első mérkőzésen: 11–12
Pro Recco (olasz)–Budva M-Tel (montenegrói), 20.30
Az első mérkőzésen: 13–5

 

Legfrissebb hírek

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
8 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
11 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
27 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
50 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
51 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
55 perce

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
1 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik