Kemény: Az igazi gáz az volna, ha senki sem irigyelne

– Tizenöt éve ilyenkor...
– Jó régen volt!

– Jubileumot ülünk, hiszen 'kilencvenhétben ekkortájt vetődött fel egy Comóban edzősködő fiatalember neve.
– Valahogy úgy. Salamon Feri felhívott, írjak valami beadandót. Így kezdődött.

– Szép kis sikersztori lett belőle.
– Emlékszem, amikor hazajöttem, mennyien néztek rám. Méregettek. A Komjádi Uszodában igyekeztem elbújni, de megtaláltak a meccsen a fotósok. Előttem vannak a képek ­– a francba, nagyon látszik a különbség!

– A híres fotó Vad Lajossal?
– Vele és a másik comói játékosommal, Tóth Imrével. Igyekeztem tőlük minden információt begyűjteni.

– Gyorsan mehetett, mert Európa-bajnoki arannyal nyitott, s azután nem volt megállás.
– Hazajöttünk Sevillából, és olyan ünneplésben volt részünk, hogy voltaképpen akkor tudatosult bennem minden, már ami a kapitányi posztot illeti.

– Hogy kollégánk, Csurka Gergely a csapatról írt első könyvének címét említsük: győzelemre születtek?
– Nem tudom, születni kell-e rá, de az kétségtelen, nem baj, ha a csillagok állása kedvező az egyénekre nézve. Persze azért nem árt, ha a munka némi szakértelemmel is párosul.

– Kemény Dénes munkamániás?
– Úgy fogalmaznék: tervszerű, racionális, az energiáit beosztani igyekvő edző.

– Ez a beosztás, ha nem sértődik meg, nem mindig sikerült...
– Mire gondol?

– Az első olimpiai diadalt követő évben a csapat körül kialakult hisztéria mintha Önt is elsöpörte volna.
– Igaza van, a kétezer-egyes év amennyire gyönyörű volt a hazai Európa-bajnokság semmihez sem hasonlítható szeretetével, bájával, eredményesség tekintetében a világbajnoki szerepléssel együtt a legrosszabb évünknek nevezhető. Addig nem tapasztalt őrülettel találkoztunk, felültünk a ringlispílre, és teljesen összezavarodtunk.

– A ritka kudarcok, a döntőbeli vereségek mindig kiborítják, igaz?
– Mutasson egy edzőt, akit nem.

– Olyat viszont kevesebbet, egyre kevesebbet találok, aki a játékosai miatt is sír.
– Szeretem őket, ha erre akar kilyukadni, tűzbe mennék értük.

– Akadt rá példa...
– Előfordult... Minden játékosom ugyanazt jeleni. Sok bírálatot kaptam már azért, mert a soros világverseny után a jutalmazásnál nem differenciálok. De kérdem én, miért tenném?! Egy csapatban az összes játékosnak megvan a feladata, amelyek elvégzését követően együtt sírunk, együtt nevetünk. Van, aki a kívülálló számára észrevehetetlen momentummal tesz hozzá valamit a közösség sikeréhez.

– Úgy tartják, a kohézió nagymestere.
– Az edzői feladat része. Amikor kijelölöm az aktuális tizenhármas keretet, többször is említettem korábban, nem feltétlen a legjobb tizenhárom nevét olvasom fel a konditeremben. Azt kell néznem, melyik tizenhárom játékosból lehet a legjobb, legösszetartóbb, ideális összetételű együttest összeállítani. Amikor a sydney-i olimpia előtt ezt megtettem, néhányan félremagyarázták a szavaimat, azóta nem is kommentálom a csapatkijelölésemet.

– Bántja, ha kritizálják?
– Régebben türelmetlen voltam. Igen, régebben bántott. Manapság, úgy hiszem, jól kezelem.

– Azért nem éri olyan sok bírálat – vagy tévedek?
– Szerintem maga pontosan tudja, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának lenni mit jelent.

– A bámulatos éremkollekció a folyton morgókat is elhallgattatta az uszodában.
– Vagy nem... Az igazi gáz az volna, ha senki sem irigyelne... Arról nem beszélve, hogy nem lehet mindig nyerni.

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNYSÁGBA BELEDÖGLENI NEM ÓHAJTÓ SZAKEMBER VAJON A FÉL KARJÁT ODAADNÁ-E A LONDONI ARANYÉREMÉRT? A KÉRDÉSRE ADOTT VÁLASZT ÉS A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!