Női vízilabda: záró napi vereség a görögöktől a Kirisi-kupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.04. 11:58
Címkék
Kikapott a görögök Eb-ezüstérmes csapatától a magyar női vízilabda-válogatott a Kirisi-kupáért kiírt oroszországi nemzetközi torna záró napján.

A júliusi sanghaji világbajnokságra készülő együttesek vasárnapi „matinés” csatározását – a kirisi torna honlapjának tanúsága szerint – a görögök kezdték jobban, akik 1–0-ra, majd 3–1-re is vezettek. A folytatásban egyenlítettek ugyan a magyarok, de a hellének rendre visszavették az előnyt (5–3, 6–5, 7–6).

A meccs folyamán először a harmadik negyedben állt jobban Merész András együttese, amely 8–7-re fordított, majd némileg csapongó játékot követően 10–9-re megint vezetett. A befejező nyolc perc azonban maga volt a rémálom: ekkor már egyetlen magyar gól sem esett, görög viszont öt is, így sima vereség lett a vége.

A Merész-csapat így egy győzelemmel (16–10 a kazahok ellen), egy döntetlennel (15–15 az ausztrálokkal) és három vereséggel zárta a szereplését (a görögökön kívül 18–14-re kapott ki az oroszoktól, s 10–8-ra az Egyesült Államoktól).

NŐI VÍZILABDA, KIRISI-KUPA
Görögország–Magyarország 14–10 (3–3, 3–2, 3–5, 5–0)
A magyar góldobók: Kisteleki H., Szücs, Bujka 2–2, Czigány, Takács, Drávucz, Poszkoli 1–1

 

Legfrissebb hírek

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
1 perce

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
13 perce

A csodák világának kapujában – az 1955-ös férfi kosár Eb, 2. rész

Képes Sport
34 perce

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
1 órája

Klub-vb: Brazília érdeklődik a 2029-es torna rendezése iránt

Klub-vb
1 órája

„Már nemcsak tartok valahová, hanem kezdek odaérni az európai elitbe” – Takács Boglárka

Atlétika
1 órája

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
1 órája

F1 75: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik