A Szeged nagy lépést tett a bronz felé

2011.05.13. 20:45
null
Baksa remekül védett (Fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
A Szeged 10–6-ra nyert a Honvéd otthonában a férfi vízilabda-bajnokság 3. helyéért folytatott párharc első mérkőzésén. A visszavágót hétfőn Szegeden rendezik, így Kásás Zoltán együttesének nagy esélye van a bronzéremre.

Nem lehet azt mondani, hogy eldőlt. De majdnem... A Szeged a Kőér utcában aratott négygólos győzelmet a bronzcsata első összecsapásán, így hatalmas csodára lenne szükség ahhoz, hogy Kásás Zoltán együttese ne érjen oda a harmadik helyre.

Az első negyedben még semmi jel sem utalt arra, hogy ekkora különbséggel nyer a vendégcsapat. Az első szünetre 3–3-as eredménnyel érkeztek a felek, ezután azonban visszaesett a Honvéd támadójátéka.

A második negyedben 4–4 volt az állás – ekkor álltak utoljára döntetlenre a csapatok. Molnár Tamás és Kiss Csaba góljával ellépett a Szeged, ezután pedig már kézben tartotta a mérkőzést.

A harmadik negyedben Szivós Mártonnak köszönhetően egy gólra (6–7) zárkózott fel a hazai gárda, ami után azonban már nem talált be a Honvéd. Baksa László gyakorlatilag bebetonozta a Szeged kapuját a mérkőzés utolsó másfél negyedében.

FÉRFI VÍZILABDA OB I
A 3. HELYÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Groupama-Honvéd–Szeged-Beton VE 6–10 (3–3, 2–3, 1–2, 0–2)

 

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
58 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája