Ürögi Zsolt hatszázadik meccsén csobbant medencébe

– Legutóbb az ötszázötvenedik meccse kapcsán beszélgettünk, most következik a hatszázadik. Hány hasonló interjúra készülhetünk még?
– Az első osztályú meccsek vonatkozásában nem ígérek több jubileumot, nem tartom reálisnak. Az, hogy hosszú ideig játszhattam, köszönhető a feleségem, a család támogatásának, annak, hogy hozzá tudok tenni a csapat teljesítményéhez, és még a vázszerkezet is bírja... Negyvennégy évesen, két kisgyermekkel egyre fontosabb a családdal való törődés. Nagyon szeretem a vízilabdát, de a jövőben vissza kell venni belőle. A fiam is játszik, megpróbálom neki átadni a tudást.

– Ezek szerint a mostani az utolsó idénye?
– Írásba azért nem adom. Sok függ attól is, hogy az új sporttörvény életbe lép-e, attól, hogy sikerül-e életben tartani a klubot. Ár-érték arányt tekintve hosszú ideje a miénk a legjobb csapat az ob I-ben, de a szakosztály üzemeltetése egyre nagyobb kihívás a mai gazdasági helyzetben.

– Hogyan lehet túl a negyvenen is ob I-es szinten pólózni?
– A rutin sok mindent kompenzál. Lehet, hogy az úszástudás megkopott, de lehet, előbb tudom, hogy az ellenfél játékosa mit fog tenni, mint ő maga. A rutin, ami egy csapat irányításához, a társak helyzetbe hozásához szükséges, az együttesen belül keveseknek van még meg.

– A magyar szövetség főszponzoránál dolgozik, családja van, pólózik, és szakosztályvezetője is az OSC-nek. Ez így leírva is legalább másfél, de inkább két embert kíván.
– Valóban nem kis feladatok, éppen ezért is jön el az idő, amikor az embernek a munkát és a családot kell választania. Társadalmi munkában azonban folytatom, biztosan nem fogok elszakadni a sporttól.

– Melyek azok az élmények, amelyek beugranak, ha visszatekint a pályafutására?
– A korosztályos és a felnőttválogatott mérkőzések után egy Fradi–Dózsa jut az eszembe. Annyian voltak, hogy a Komjádiba kijöttek a rendőrök, lezárták a bejáratot. Hogy a bent maradt nézők levegőt kapjanak, kinyitották a tetőt, erre ott másztak be a szurkolók. Azért emelem ezt ki, mert ma már az elitcsapatok meccsein sincs ennyi néző, és ahhoz, hogy a sportág életben maradjon, elengedhetetlen, hogy ennyi lelkes nézőt mozgassanak meg a mérkőzések. Nyertem két bajnokságot, Magyar Kupát, mind lila, mind zöld színekben – ezekre is szívesen gondolok vissza.

– A nagy sikerek után éles váltás lehetett az OSC-ben szerepelni, ahol maximum a nyolc közé jutás a cél.
– Azért a nyolc közé jutás is ad motivációt: a csapat mindig hajt, igyekszik a nagyokat is megszorítani. Egyrészt fiatal, tehetséges játékosok reszelgetik oroszlánkörmeiket, akiknek kihívás egy ob I-es csapatba kerülni, másrészt pedig olyan rutinos, idősebb játékosok játszanak, akik munka mellett is lejárnak, s korábban bajnokcsapatok tagjai voltak.

– Ha sikerülne bejutniuk a legjobb nyolcba, az szép búcsú lenne.
– Szép, de ez a búcsú nem teljes lezárást jelent, valószínűleg valamilyen osztályban még folytatom. Számomra még nagy pillanat lehet, amikor a fiammal játszom egy csapatban.

– A fia hány éves, és hol játszik?
– Tizennégy éves, és az UVSE-ben pólózik. Három-négy évig még biztosan játszanom kell, hogy ezt átélhessem.