Vízilabda: a szegediek továbbjutásra számítanak az Euroligában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.22. 17:05
Címkék
Bár nem került könnyű csoportba, a Szeged-Beton férfi vízilabdacsapatának egyértelmű célja, hogy továbbjusson a hétvégi, hazai környezetben sorra kerülő Euroliga-selejtezőből, amelyen a négy csapatból a legjobb kettő jut az utolsó selejtezőkörbe.

„A francia Montpellier Nem lesz egyszerű ellenfél, a holland légiósain kívül a Ferencvárostól igazolt magyar válogatott kapus, Jászberényi is jó játékos – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Kásás Zoltán, az együttes vezetőedzője. – Nyernünk azonban muszáj lesz, csakúgy, mint a nagyváradiak ellen, akiknél a román válogatottak mellett egykori szegediek is játszanak, például Barát és Monostori. A horvát Rijeka klasszisokból áll, reméljük, nem az ellenük vívandó zárómeccsen múlik majd a továbbjutás."

Az Európa-bajnokságon is szereplő Török Béla és Varga Péter csapatkapitány egyaránt sikeres szereplést vár a csapattól, akárcsak Kiss Csaba, aki 12 év után tért vissza Szegedre.

„Jó időszakban érkeztem haza, örülök, hogy ennek is eljött az ideje. Nehéz alapozáson vagyunk túl, de túléltük, hiszem, hogy sikeres lesz a csapat az előttünk álló szezonban" – mondta Kiss.

FÉRFI VÍZILABDA EUROLIGA 
A SZEGEDI SELEJTEZŐ PROGRAMJA
1. forduló, péntek
Oradea (román)–Rijeka (horvát) 15:30
Szeged-Beton–Montpellier (francia) 17.00
2. forduló, szombat
Montpellier–Rijeka 15.30
Szeged-Beton–Oradea 17.00
3. forduló, vasárnap
Montpellier–Oradea 10.30
Szeged-Beton–Rijeka 12.00

Legfrissebb hírek

Nagy várakozás után edzőcsere és csalódottság a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
4 perce

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
14 perce

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
22 perce

Ricardo Moniz visszatér a Trencsénhez

Minden más foci
32 perce

Benedek Tiborra emlékeztek a férfi vízilabda-válogatott tagjai – videó

Vízilabda
33 perce

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
34 perce

Több mint 600 kis és közepes sportegyesületet támogat a sportállamtitkárság

Egyéb egyéni
1 órája

A címvédő FTC igazolta a papírformát a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik