Húsz gólt lőttünk a kanadai válogatottnak

Vágólapra másolva!
2010.02.22. 21:39
null
Varga Dániel (balra) szabaddobásból is betalált (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A magyar férfi vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 20–5-re nyert Kanada ellen. A találkozóra Miskolcon, a Kemény Dénes Városi Sportuszodában került sor. A magyar válogatott szerdától péntekig a hódmezővásárhelyi Volvo-kupán vesz majd részt, ahol Ausztrália, az Egyesült Államok, majd ismét Kanada lesz az ellenfele.

Azt lehetett sejteni, hogy edzés jellegű találkozót láthat a miskolci közönség – amely nem sok üres helyet hagyott a Kemény Dénesről elnevezett létesítmény lelátóján –, és az első negyed egy az egyben ezt látszott alátámasztani. A mieink 6–0-ra nyerték meg ezt a nyitó játékrészt, góljaink felét Madaras Norbert szerezte.

A második nyolc percben már a vendégeknek is jutott némi sikerélmény, háromszor is betaláltak ugyanis. Gólcsendjüket a magyar válogatott tagjai által a 2009-es év legjobb magyarországi idegenlégiósának megválasztott Aaron Feltham lőtte, majd egy másik egri, Kevin Graham köszönt be kétszer.

A különbség persze ezzel együtt tovább nőtt a két fél között, 11–3-ra vezettünk a félidőben.

A találkozó második felére Baksa László állt be Szécsi Zoltán helyére, és a szegedi kapus mindösze egy kanadai lövéssel nem tudott mit kezdeni, Dusko Dakic – társaihoz hasonlóan – emberelőnyből talált be.

Az utolsó negyed első gólját az a Graham lőtte ötméteresből, aki szombaton az Eger színeiben bajnokin is bevette egyszer Baksa kapuját (az Eger 11–10-re nyert Szegeden).

A hátra lévő időben már csak a mieink találtak be, szám szerint ötször, így végül 20–5-re győzték le a juharleveles válogatottat.

A magyar csapat szerdától péntekig a hódmezővásárhelyi Volvo-kupán vesz majd részt, ahol sorrendben Ausztrália, az Egyesült Államok és Kanada lesz az ellenfele.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
MAGYARORSZÁG–KANADA 20–5 (6–0, 5–3, 4–1, 5–1)
Miskolc, 300 néző. V: Madarasi (magyar),Terpenka (kanadai)
MAGYARORSZÁG: Szécsi – Varga Dániel 2, SZIVÓS 2, Varga Dénes 2, STEINMETZ Á 1, HOSNYÁNSZKY 3, MADARAS 6. Cs: Baksa (kapus), Tóth M., Hárai, Marnitz 1, Mátyás, TÖRÖK 2, Bundschuh, Erdélyi 1. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
KANADA: Randall – Feltham 1, Conway, Miller, Bicari, GRAHAM 3, Boyd. Cs: Constantin (kapus), Vikalo, Dakic 1, Robinson, McElroy. Szövetségi kapitány: Dragan Jovanovics
Gól – emberelőnyből: 6/4, ill. 13/3
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Bundschuh (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Kemény Dénes: – Akiknek az a dolguk, hogy támaszok legyenek, azok voltak: magabiztosan játszottak, s így be tudtak illeszkedni a fiatalok.
Dragan Jovanovics: – A vb-n szereplő csapatunkból hat játékos hiányzott, ráadásul a magyarok sokkal erősebbek nálunk.
Legfrissebb hírek

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
5 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
6 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
6 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
6 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
7 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik