A Vasas revánsot venne a Panionioszon

Vágólapra másolva!
2010.02.13. 13:49
null
Varga Dénes játéka bizonytalan a Panioniosz ellen (Fotó: Farkas József)
Címkék
Sorsdöntő összecsapást játszik szombaton a férfi vízilabda Euroligában a TEVA-VasasPlaket. A magyar bajnoknak mindenképpen nyernie kell a görög Panioniosz ellen, ám csak később, a B-csoport másik meccse után derül ki, hogy a remélt győzelem nem volt-e hiábavaló.

Ami biztos: a Vasasnak szombaton a Szőnyi úton mindenképpen le kell győznie az Euroliga B-csoportjának sereghajtóját, a görög Panionioszt. Ami bizonytalan: a piros-kékek győzelmük esetén is elbúcsúzhatnak a pólósok BL-jének küzdelmeitől, ha a Primorac Kotor kikap hazai pályán a Jug Dubrovnik ellen.

A Vasas cudar helyzetének oka elsősorban a görögországi vereségben keresendő, sőt a Kotortól elszenvedett hazai kudarc sem növelte a továbbjutási esélyeket, mivel most már előbb a Panionioszt, majd a Dubrovnikot (utóbbit idegenben) kell megvernie a magyar bajnoknak a nyolc közé jutáshoz. Az első a könnyebben megszerezhető győzelem, még úgy is, hogy az olimpiai bajnok, bordasérüléssel bajlódó Varga Dénes játéka egyelőre bizonytalan

„Sajnos hatalmas zakót kaptunk kint a görögöktől, amiért mindenképp revánsot akarunk venni. Persze leginkább magunkra haragszunk, és a saját hibáinkat próbáljuk kijavítani – hangsúlyozta Varga Dénes, aki szerint nem is érdemes azt boncolgatni, hogy mivel győzhető le a Panioniosz, hiszen a Vasas a jobb csapat.

A TELJES CIKKET A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!

A B-csoport menetrendjét ide kattintva tekintheti meg!

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kotor 4 3 1 36–27 10
2. Dubrovnik 4 2 1 1 39–32 7
3. VASAS 4 1 3 33–36 3
4. Panioniosz 4 1 4 29–42 3

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
16 perce

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
16 perce

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
24 perce

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
34 perce

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
35 perce

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
1 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik