Női vízilabda BEK: a Honvéd már a negyeddöntőben

2009.01.11. 00:38
Címkék
A házigazda Olympic Nice legyőzése (16–6) után szombaton a második akadályt is sikerrel vette a Honvéd női vízilabdacsapata a BEK franciaországi selejtezőcsoportjában: Györe Lajos együttese a négyesben a legfőbb riválisnak számító görög Glyfadát is megverte három góllal, így már biztosan negyeddöntős.
A magyar bajnoki címvédő kissé elfogódottan kezdett, de aztán belelendültek Györe Anették, és – Novák Ferenc szakosztály-igazgató beszámolója szerint – 1–3-ról fordítva előbb egyenlítettek, majd a záró nyolc percnek már kétgólos előnnyel indulhattak neki. A görögök megpróbáltak felzárkózni, de a Honvéd nem engedte őket közelebb, s végül is biztos győzelmet aratott, ezzel elérte célját, a továbbjutást. Vasárnap délelőtt a Honvéd a gyengécske brit West London Penguinsszel játszik, s aligha kétséges, hogy nyer, ezzel pedig csoportgyőztesként folytathatja majd a Bajnokcsapatok Európa Kupájának legjobb nyolc csapata között.

NŐI VÍZILABDA BEK

csoportselejtező a 8 közé jutásért, 2. játéknap
Domino Honvéd–Glifada (görög) 10–7 (1–3, 2–1, 4–1, 3–2)
Magyar góldobók: Zantleitner, Valkai Á. 3-3, Pardo, Kisteleki D., Györe, Tóth I. 1-1

NŐI VÍZILABDA BEK

csoportselejtező a 8 közé jutásért, 2. játéknap
Domino Honvéd–Glifada (görög) 10–7 (1–3, 2–1, 4–1, 3–2)
Magyar góldobók: Zantleitner, Valkai Á. 3-3, Pardo, Kisteleki D., Györe, Tóth I. 1-1
Legfrissebb hírek

Niké Liga: DAC–Nagymihály

Minden más foci
8 perce

Salakon is legyőzte Alcarazt, Sinner nyert Monte-Carlóban

Tenisz
11 perce

A korai piros lap okozta a Werder vesztét, fontos pontokat szerzett a Köln

Német labdarúgás
19 perce

A Napoli pontokat veszített a Parma vendégeként

Olasz labdarúgás
24 perce

Öttusa: Koleszár Mihály bronzérmet szerzett a kairói vk-versenyen

Egyéb egyéni
32 perce

Premier League: Chelsea–Manchester City

Angol labdarúgás
39 perce

Sportlövő-vk: Dénes Eszter hét tizeddel maradt le a légpuska döntőjéről

Egyéb egyéni
41 perce

Párizs–Roubaix: Wout van Aert ellopta Pogacar sporttörténelmi pillanatát

Kerékpár
43 perce
Ezek is érdekelhetik