
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-Archív)
Regős (fehérben) várja a labdát

Fotó: Meggyesi Bálint (NS-Archív)
Regős (fehérben) várja a labdát
Az első félidőben többször is kettészakadt a pálya a Ferencváros–Eger mérkőzésen, különböző létszámú le- felúszkálásból a Ferencváros jött ki jobban, háromszor is megúszásból találtak be az egyébként jól védő Szécsi Zoltán kapujába.
Eközben az Eger csak küszködött az időnként inkább vízi birkózásra, mint vízilabdára hasonlító partin, s hiába erőlködtek, nem tudtak mit kezdeni a Ferencváros kőkemény védekezésével – erről árulkodik a nagyszünetig szerzett két góljuk a zöld-fehérek négye ellenében, amelyet úgy ért el a forduló előtt második együttes, hogy egyik legjobbját, Dávid Zoltán már a negyedik percben elveszítette.
A nagyszünet után a Szécsi Zoltán is cserével végleg hagyta el a medencét – nem hagyta szó nélkül, hogy a mérkőzés előtt a zsűri tagjainak csokimikulásokat osztogató Kiszelly Gábor előtt kiállította, majd büntetőt (amelyet Bundschuh Erik fejjel hárított) ítélt ellene.
A záró nyolc percre puhult a csapatok védekezése, azonban hiába lőtt ebben az időszakban ugyanannyi gólt az Eger, mint amennyit az előző három negyed során, Valics Bence hálója sem maradt érintetlen, így a Fradi tartotta előnyét.
Másfél perccel a vége előtt fórba került az Eger, ám rontottak, ezzel pedig elbukták az utolsó esélyüket is, megérdemelten győzött a hatalmasat küzdő Ferencváros.
FÉRFI VÍZILABDA, OB I
7. forduló | FTC-APRILIA-FISCHER KLIMA–ZF-EGER 8–6 (2–1, 2–1, 1–1, 3–3) |
| Népliget, 250 néző. Vezette: Schlosser, Kiszelly |
| FTC: JÁSZBERÉNYI, Dávid 1Babay 1, MÁTYÁS, Regős 1, Marnitz, CSÁSZÁR 2. Csere: BÁLINT G. 2, Balatoni 1, Maklári, Kincses, Gerritse. Edző: Somossy József: |
| EGER: Szécsi – Varga II Zs., Hegedüs G. 1, Decker Á., Bárány, Kiss Cs. 1, NYÉKI 2. Csere: Biros 1, Binder, Hárai, Feltham 1, Bundschuh Edző: Gerendás György |
| Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 11/3 |
| Gól – ötméteresből: 1/0, ill. 1/1 |
| Kipontozódott: Nyéki (27. p.) |
| Kiállítva (cserével, végleg): Dávid (4. p.), Szécsi (22. p.) |
| Kipontozódott: Nyéki (27. p.) |
MESTERMÉRLEG | Somossy József: – Ez a győzelem annyit ér nekünk, mint ellenfelünknek a kupasiker. Jól játszva a csapaterőnek köszönhetően nyertünk. |
| Gerendás György: – Ha újságíró lennék, azt írnám, a nagyképű kupagyőztest megleckéztette a Ferencváros. |
FÉRFI VÍZILABDA, OB I
7. FORDULÓ | DOMINO HONVÉD–SZOLNOKI FŐISKOLA-KÖZGÉP 13–8 (4–3, 4–3, 2–2, 3–0) |
| Kőér u., 100 néző. V: Németh A., Horváth Cs. |
| DOMINO: Gergely – Székely, VÁRI 4, Molnár T. 2, Bátori, Andrei 1, SZÍVÓS 3. Cs: Jansik, VINDISCH 3, Paján, Bosós. Edző: Vad Lajos |
| SZOLNOK: Nébald O. – Németh D., RIDZYK 1, Kovács G., HANGAY R. 3, Süveges 1, PÁSZTOR 1. Cs: Szegi, Józsa, Hangay Z., Kjertan, Soós G., Cunliffe 1, Munkácsi 8. Edző: Cseh Sándor |
| Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 8/4 |
| Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 0/0 |
| Kiállítva cserével: Székely B. (2. p.) |
MESTERMÉRLEG | Vad Lajos: – Nyertünk! |
| Cseh Sándor: – A sok sérültünk ellenére azt gondolom, hogy helytálltunk! |
FÉRFI VÍZILABDA, OB I
7. FORDULÓ | TEVA-VASASPLAKET–ANDROBAU-FEHÉRVÁR PSE 14–6 (3–1, 3–3, 5–0, 3–2) |
| Komjádi uszoda, 200 néző. V: Füzesi, Madarasi |
| VASAS: Jónás – Varga D. 2, VARGA DÁ. 3, Steinmetz B., Kiss g. 1, Hosnyánszki 2, Kovács R. 2. Cs: Tóth M. 1, Katonás 1, Kállai, Hőna 2, TAKÁCS. Edző: Földi László |
| FEHÉRVÁR: Veres – Naganuma 1, Vrezgó 1, Vígh R., HEGEDŰS I. 2, Tóth B., Gelley. Cs: DEME 2, Edző: Dabrowsky Norbert |
| Gól – emberleőnyből: 4/2, ill. 6/2 |
| Ötméteresből: 4/2, ill. – |
| MESTERMÉRLEG |
| Földi László: – Egy negyednyi jó játékal is tudtunk nyerni. |
| Dabrowsky Norbert: – Lelkesedésünknél csak a szívunk volt nagyobb. |
FÉRFI VÍZILABDA, OB I
7. FORDULÓ | PÉCSI VÍZMŰ-PVSK FÜSZÉRT–OSC OPUS VIA 8–7 (2–1, 3–2, 2–1, 1–3) |
| Pécs, 300 néző. V: Petik, Bors |
| PÉCS: GÁRDONYI – Heinrich 1, Ágner, BERECZKI 1, KOVÁCS G. 3, Czigány 2, Lukács G. Cs: Surányi, Hangody L., Bóbis 1, De Blasio, Kollár, Jakab. Edző: Ambrus Tamás |
| OSC: Áts – Gábor, Cseh, Sziklai, Tóth L. 1, BENCZÚR 4, Szécsi. Cs: Ibolya, Hangody Gy. 1, Tiba 1, Balla, Ürögi. Edző: Bíró Attila |
| Gól – emberelőnyből: 8/2, ill. 6/2 |
| Gól – ötméteresből: –, ill. 3/3 |
| Kipontozódott: Cseh (19. p.), Bereczki (25. p.) |
| Piros lap: Bíró A. (32. p.) |
| MESTERMÉRLEG |
| Ambrus Tamás: – A feléig határozottan vízilabdáztunk, utána előalkudott a győzelmi mámor, de túl hamar behúztuk a féket és úgy játszottunk, ahogy nem szabad az ob I-ben. |
| Bíró Attila: – Gratulálok a Pécsnek, fantasztikusan játszottak. |
FÉRFI VÍZILABDA, OB I
7. FORDULÓ | UNIQUA UTE–BVSC-ATLANTIS CASINO 13–9 (4–2, 2–3, 4–2, 3–2) |
| Hajós uszoda, 100 néző. V: Molnár P., Marjay |
| UTE: Pelle – SUTI 3, Rékasi, LÉTAY 2, SALAMON 4, Somogyi 1, Máthé. Cs. Sági (kapus), Kéri, SZABÓ N. 2, Debreczeni, Olasz, Kotszidisz, Szabó B. 1. Edző: Petrovics Mátyás |
| BVSC: Decker – SZŰCS 1, Nagy S. 1, HOPKINS 2, Kriszt 3, Tóth Z. 1, Simon. Cs: Pecz 1, Szabó P., Ambrus, Zsoldos, Galambos, Németh Zs. Edző: Vincze Balázs |
| Gól – emberelőnyből: 12/5, ill. 10/3 |
| Ötméteresből: 3/3, ill. 3/2 |
| Kiállítva (cserével végleg): Decker (32. p.) |
| MESTERMÉRLEG |
| Petrovics Mátyás: – örülök, hogy ezen a kaotikus mérkőzésen végül is a mi akaratunk érvényesült. |
| Vincze Balázs: – Sajnos a helyzeteinket nem használtuk ki megfelelően. |
FÉRFI VÍZILABDA, OB I
7. FORDULÓ | SZEGED BETON VE–BODROGI BAU-SZENTES 13–7 (2–0, 4–2, 3–1, 4–4) |
| Szeged, 200 néző. V: Székely Z., Vojvoda |
| SZEGED: Németh II Zs. – LEHMANN 2, VARGA T. 4, Weszelovszki, Milos Korolia, Komlósi, Éles. Cs: Varga P., Mihajlo Korolia 1, Juhász Zs. 2, Kuncz 1, TÖRÖK 3. Edző: Kásás Zoltán |
| SZENTES: HORVÁTH T. – Torday 1, Csente 1, SZŐKE 2, Szabó Z. 1, Zsivanovics 1, Szabó L. Cs: Döbrössy, Araczki 1, Papp G., Jaksa, Molnár A. Edző: Vass Sándor |
| Gól – emberelőnyből: 13/10, ill. 4/0 |
| Gól – ötméteresből: –, ill. 3/3 |
| Kipontozódott: Milos Korolia (23. p.) |
| MESTERMÉRLEG |
| Kásás Zoltán: – Három negyeden át jól védekeztünk. Kár, hogy a végén figyelmetlenek voltunk. |
| Vass Sándor: – Szorosabb eredményt vártam, a második félidőben látottakkal azonban elégedett vagyok. |
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. TEVA-VasasPlaket | 7 | 7 | – | – | 86–45 | +41 | 21 |
| 2. FTC-Aprilia | 7 | 6 | – | 1 | 75–46 | +29 | 18 |
| 3. T-Mobile-Honvéd | 7 | 5 | – | 2 | 74–60 | +14 | 15 |
| 4. Szeged Beton VE | 7 | 4 | 1 | 2 | 67–54 | +13 | 13 |
| 5. UNIQA-UTE | 7 | 4 | 1 | 2 | 69–62 | +7 | 13 |
| 6. ZF-Eger | 7 | 4 | – | 3 | 68–55 | +13 | 12 |
| 7. PVSK-Pécsi Vízmű | 7 | 4 | – | 3 | 65–61 | +4 | 12 |
| 8. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP | 7 | 1 | 1 | 5 | 56–78 | –22 | 4 |
| 9. OSC - OPUS VIA | 7 | 1 | 1 | 5 | 47–72 | –25 | 4 |
| 10. Fehérvár Póló SE | 7 | 1 | 1 | 5 | 46–72 | –26 | 4 |
| 11. Bodrogi Bau - Szentesi VSK | 7 | 1 | 1 | 5 | 49–77 | –28 | 4 |
| 12. BVSC - Atlantis Casino | 7 | 1 | – | 6 | 63–83 | –20 | 3 |