A Honvéd utolsó meccsén is kiszolgálta közönségét a Zvezda ellen

Vágólapra másolva!
2007.10.14. 13:17
Utolsó meccsén is fölényes győzelmet aratott tét néküli mérkőzésen a Domino Honvéd a vízilabda Euroliga második selejtezőkörének F jelű csoportjában, Kovács István együttese kilenc góllal verte a Crvena Zvezdát vasárnap a Kőér utcában. A budapestiek csoportelsőként, százszázalékos teljesítménnyel jutottak tovább a 16 csapatos csoportkörbe, amelynek sorsolását november 4-én tartják Budapesten.
Molnár Tamás most sem maradt adós a gólokkal
Molnár Tamás most sem maradt adós a gólokkal
Molnár Tamás most sem maradt adós a gólokkal
Molnár Tamás most sem maradt adós a gólokkal

Nem kezdett olyan ellenállhatatlanul utolsó selejtezőbeli meccsén a Honvéd, mint azt megszoktuk, a vendég Crvena Zvezda került előnybe Micsics találata után.

A negyed utolsó négy percében aztán megvillantotta oroszlánkörmeit a budapesti csapat, háromszor is eljutottak a hálóig. A három találat közül kiemelkedik Fodor Rajmund gólja, aki a támadóidő lejárta előtt egy másodperccel, háttal a kapunak csavart tanítanivaló mozdulattal a bal felső sarokba. (3-1)

A következő felvonásban is lendületben maradtak a hazaiak, Székely megúszás utáni találata és Molnár büntetője után Kiss Gergely és Gór-Nagy bombagóljai repítették a Dominót. (7-3)

A harmadik harmadban már csak egy csapat volt a vízben, a Honvéd ugyanis nem vett vissza a tempóból, két büntetőtalálat mellett Vindisch távoli ágyúlökete és Vári próbálkozása is beakadt a a vendéghálóba. (11-3)

A zárónegyedre már tíz gólosra duzzadt az előny, az utolsó szerb találatot követően pedig megszületett a 14-5-s végeredmény.

VÍZILABDA EUROLIGA, MÁSODIK SELEJTEZŐKÖR, F-CSOPORT

DOMINO-HONVÉD - CRVENA ZVEZDA (szerb) 14–5 (3–1, 4–2, 4–0, 3–2)
Kőér utca, 150 néző. V: Suarez (spanyol), Hacianasztasziu (görög)
DOMINO: Gergely – Szivós 1, VÁRI 2, Gór-Nagy 1, Bárány 1, KISS G. 3, Székely 1. Cs: Bisztritsányi (kapus), Fodor 1, MOLNÁR T. 3, Kovács O., Vindisch 1. Edző: Kovács István
CRVENA ZVEZDA: Drakszimovics – Vukszanovics, Latkovics, Tomasevics 1, Cakics, D. Krsztics, Micsics 1. Cs: Lazics (kapus), M. Krsztics, Markovics 2, Cvetkovics 1, Radojicsics, Kocics. Edző: Dejan Jovovics
Gól emberelőnyből: – ill, 5/2
Ötméteresből: 3/3, ill. –
MESTERMÉRLEG
Kovács István: Örülök, hogy továbbjutottunk. Komolyan vettük ezt a mérkőzést is, keményen küzdöttünk, jó játékkal, jó eredményt értünk el.
Dejan Jovovics: A Honvéd sokkal jobb csapat, soraiban hét-nyolc válogatott játékossal. Mi csak ezen a nyáron kezdtünk el építkezni, két-három év múlva szeretnénk újra ott lenni a legjobbak között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik