Parádé Kemény Dénes születésnapján

2006.06.14. 19:14
Címkék
Győzelemmel, és két negyednyi nagyszerű játékkal lepte meg a magyar vízilabda-válogatott Kemény Dénes szövetségi kapitányt az ötvenkettedik születésnapján. A mieink a budapesti Hajós Alfréd uszodában zajló Világkupán a görög csapatot verték az A-csoport 2. fordulójában.
Biros Péter szinte egyedül lendítette át a holtponton a magyar csapatot
Németh Ferenc
Biros Péter szinte egyedül lendítette át a holtponton a magyar csapatot
Biros Péter szinte egyedül lendítette át a holtponton a magyar csapatot
Németh Ferenc
Biros Péter szinte egyedül lendítette át a holtponton a magyar csapatot

Kiegyenlítetett játékot hozott az első negyed, ahol a csapatok váltakozva vezettek. A hamadik percben a görögök szerezték meg a vezetést, amivel 2-1-re vezettek, majd ezt a hatodik percben két támadás alatt Kásás és Varga Dániel góljával megfordította a magyar csapat.

A játékrész hajrájához közeledve ellenfelünk először egyenlített, majd Afroudakisz a görögök javára fordította az eredményt. Arról, hogy ne a vendégek vonulhassanak a szünetre előnnyel, arról Kiss Gergely gondoskodott egy másodperccel a negyed vége előtt, ugyanis megszerezte a negyedik magyar gólt.

A második felvonásban kétszer is a görögök szerezték meg a vezetést, de előbb Kiss Csaba, majd Steinmetz Ádám is egyenlített. Sőt a negyed utolsó percébe lépve Madaras Norbert szánta el magát lövésre, a labda megpattant egy görög kézen és a jobb felső sarokban kötött ki, amivel átvette a vezetést a félidőre Kemény Dénes csapata.

A harmadik játékrész elején Madaras ismét villant: előszöt a ráúszás után hozta el a labdát, majd újabb gólt szerzett. Arról, hogy a görögöknek még jobban elmenjen a kedvük, arról Biros Péter gondoskodott. Először lőtt egy hatalmas gólt, majd ziccerből is betalált a görögök kapujába, sőt közvetlenül a negyed vége előtt harmadszor is megrezgette a hálót.

A negyedik felvonást is Biros szemtelen találata nyitotta, majd Kásás szerezte meg második gólját az idő közben kialakult „gálameccsen”, sőt a negyed végén Steinmetz is betalált. Igaz két másodperccel mérkőzés vége előtt Theodoropoulosz 14-7-re kozmetikázta az eredményt, de az bizakodásra adhat okot, hogy a görög válogatott a félidő után csupán egy gólt tudott lőni Szécsinek.

A mieink holnap fél hatkor játszák az utolsó csoportmeccsüket a románok ellen.
Világliga, A-csoport, 2. forduló
Magyarország – Görögország 14-7 (4-4, 3-2, 4-0, 3-1)
Gólszerzők: Biros (4), Steinmetz Á. (3), Madaras (2), Kásás (2), Varga D., Kiss G., Kiss Cs., ill. Afroudakisz (2), Kochilasz (2), Mylonakisz, Miralis, Theodoropoulosz
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
30 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
37 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
41 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
55 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
1 órája

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
1 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája