Vízilabda: simán verte a Kemény-csapat Szlovákiát

2006.06.01. 21:02
Címkék
Egerben felkészülési mérkőzésen a Kemény Dénes (képünkön) szövetségi kapitány által irányított magyar vízilabda-válogatott tizenegy góllal, 16-5-re verte Szlovákiát.
A találkozón, bár magyar szempontból nehezen indult, az első és a negyedik negyed volt a legszorosabb, ott „csak” két góllal nyert a magyar együttes, míg a másodikban három, a harmadikban pedig négy góllal bizonyult jobbnak egyre inkább elfáradó ellenfelénél.

A magyar együttesben a négy gólt szerző Biros Péter, illetve a három gólig jutó Varga Dániel bizonyult a legjobbnak.

A találkozót kihagyta az Olaszországban légióskodó, ott csapatával bajnoki címet szerző Szívós Márton és Madaras Norbert, míg a kapitány ezúttal nem játszatta Molnár Tamást, Steinmetz Barnabást és Jászberényi Gábort sem.

A két együttes holnap ismét megmérkőzik egymással.

EGER, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:
Magyarország Szlovákia 16-5 (3-1, 4-1, 5-1, 4-2)
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
31 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
39 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
43 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
57 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
1 órája

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
1 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája