Vízilabda, LEN-kupa: száz százalékos az FTC is

2005.09.29. 20:23
Címkék
A férfi vízilabdázók második számú kupasorozatában, a LEN-kupában a nyitónapon mindkét magyar csapat két-két győzelemmel vette az akadályt. Korábban az Eger, most pedig a másik versenyben lévő magyar együttes, az FTC nyerte meg második mérkőzését.
A feladat másodikra messze nem volt olyan nehéz a népligetiek számára, mint az elsőre. Azt két góllal - 11-9-re - nyerték a görög Panioniosz ellen, míg az esti találkozón tizenhárom góllal bizonyultak jobbnak török riválisuknál, a Yüzme Isztambulnál.Az összecsapás a vártnál nehezebben indult a magyar együttes számára, hiszen egy török gárda ellen bármelyik negyedet döntetlenre adni nem éppen számít a dicsőséges kategóriába.

Márpedig a ferencvárosiak elkövették ezt a kétes bravúrt…

Szerencsére a folytatásban helyreállt a világ rendje: négy, majd hét góllal nyerték a következő két negyedet - a harmadikban gólt sem kapott az FTC - és a záró játékrészt is két találattal hozták.

A ferencvárosiak közül hárman is - Létay Krisztián, Binder Szabolcs, Monostori Attila - mesterhármast szereztek.

Holnap a spanyol Matróval szemben folytatja szereplését a zöld-fehér csapat az újvidéki csoportban.
  • Újvidéki, LEN-kupa, férfiak, 1. selejtezőkör, A-csoport, második forduló:
  • Betonút-FTC - Yüzme Istanbul (török) 18-5 (2-2, 5-1, 7-0, 4-2)
Legfrissebb hírek

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
2 perce

Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten

Kézilabda
15 perce

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
16 perce

Nagy Ádám: Bizonyítani szeretnénk a Milan ellen

Európa-liga
34 perce

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
45 perce

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
46 perce

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
1 órája

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
1 órája