Ha a pirosba ér a mutató

Hogy mekkora az esélyünk a nyerésre, felesleges körbeírni, az viszont biztos, hogy ennél sokkalta nagyobb a sansza férfiválogatottunknak az elődöntőbe kerülni. Ma (magyar idő szerint szerda hajnali negyed háromkor) a spanyolokat kell félresöpörni az útból, ami persze nem egyezik meg a szélfútta falevél esetével. Legfrissebb élményünk a Világliga Portugaletében megrendezett első selejtező fordulójához kötődik, amikor is június derekán egy gólocskával megvertük őket.

Akkor persze még a felkészülés első szakaszát tudta maga mögött Kemény Dénes világuralomra törő (vagy inkább azt megtartani igyekvő) gárdája, messzemenő következtetést felesleges lenne levonni belőle. A több mint öt hete elért győzelem mindenesetre megnyugvást adhat, no meg az is, hogy itt, Montrealban két legfontosabb meccsét (a románok és a horvátok ellenit) óriási fölénnyel nyerte meg címvédő válogatottunk.

A statisztikák tengerében elmerülve érdekes adatokra bukkanhatunk, így például arra, hogy olimpián legutóbb 1996-ban, világbajnokságon 1998-ban találkoztunk a spanyolokkal. A perthi vb-fináléban például 6-4-re vesztettünk, de az előtte lejátszott két világbajnoki találkozón sem mi örülhettünk: 1991-ben (ugyancsak Perthben) 9-8, 1986-ban Madridban 7-5 volt a vége - oda. De a múltból a spanyolok sem tudnak megélni, mi pedig egyértelműen a jelen legjobb csapata vagyunk, kérdés, mennyire tudjuk megközelíteni, illetve elérni a maximális teljesítményt. Ha a "piros zónába" ér a mutatónk, nincs az a pólóalakulat, amely ki tudna babrálni velünk.

A mieink motiváltságára, eltökéltségére jellemző (mintha nem lenne kilenc, olimpiai és világbajnoki aranyéremmel egyaránt büszkélkedő játékosunk), hogy a szombati, nem kötelező tréningen kilencen jelentek meg, amin - nevének és habitusának ellentmondva - Kemény Dénes szövetségi kapitány is elérzékenyült. Vasárnap este nyolctól a negyeddöntőben a horvátokkal öszszecsapó oroszokkal beosztva edzettünk, mégpedig nem a St. Claude Robillard-komplexumban, hanem a grandiózus olimpiai központ uszodájában, és természetesen hétfőn is minden idegszálunkkal a spanyolokra figyeltünk. Kitől mástól is kérhettünk volna véleményt negyeddöntőbeli ellenfelünkről, mint Kiss Csabától, aki négy éven át játszott a Sabadell együttesében, mielőtt tavaly hazaigazolt volna, Egerbe.

"Akad egy barátom a spanyol válogatottban, Xavi Vallesszel négy esztendőn keresztül voltunk csapattársak, és azóta sem szakítottam meg vele a kapcsolatot, amióta Egerben játszom - magyarázta kiváló balkezesünk.

- Ahogy mondta, ők Pekingre építkeznek, és az új szakvezető, Rafael Aguilar sokat gondolkozott, hogy mennyire tartsa meg a régi szisztémát. Köztes megoldáshoz folyamodott, Gabi Hernández, Guillermo Molina és Ivan Pérez köré építi most a csapatot, amely közel sem olyan karakteres, mint a sok sikert elért régi gárda, kevesebb a meghatározó egyéniség. De a megújított válogatott is képes olyan motiváltan odaállni a mecscsekhez, mint elődje, amely hihetetlen módon verte meg a szerbeket a fukuokai vébé döntőjében.

Ez a mentalitás jellemzi a fiatalokat is, így el tudom képzelni, úgy hergelik magukat, hogy ha legyőznek minket, akkor az arany sem elérhetetlen számukra. Éppen ezért fontos, hogy már az elején megfogjuk őket, ha sikerül, akkor hajlamosak összeesni."

Kiss Csaba úgy összegzett, amolyan latinos, kissé hepciás játékot vár a spanyoloktól, de ha a fenti kívánalmai teljesülnek, nem lehet gond a négy közé jutásunk. A fináléért pedig a görög-olasz párharc győztesével meccselhetnénk, de itt hagyjuk is abba a jövőképfestést…

Férfiak
Középdöntő: Horvátország-Ausztrália 10-6 (3-0, 4-3, 1-3, 2-0),
Románia-Németország 6-5 (3-3, 0-1, 2-1, 1-0)