Vízilabda bajnoki döntő: nyert a Domino, és már 2:0-ra vezet

2005.04.27. 19:30
Címkék
TEVA-VasasPlaket–Domino-BHSE 5-6 (3-2, 0-3, 1-1, 1-0)



TEVA-VasasPlaket–Domino-BHSE 5-6 (3-2, 0-3, 1-1, 1-0)



A Komjádi-uszodában is legyőzte a TEVA-VasasPlaket együttesét a címvédő Domino-BHSE. A bajnokcsapat 6-5-ös sikere azt jelenti, hogy a finálé harmadik összecsapásán - amelyet vasárnap a Kőér utcában rendeznek majd meg - akár le is zárhatja a sorozatot, és ismét megvédheti címét.

Az első negyedben még a Vasas diktálta a tempót, és 3-2-es vezetést szerzett, a következő hét percben azonban csak a vendégcsapat lőtt gólt - hármat -, így egygólos hátrányát kétgólos előnnyé változtatta. A Vasas ebben a negyedben (és a következő kettőben is) számos emberelőnyt kapott, azonban a fórok nagy részét kihagyta.

Szavazás

Férfi pólódöntő: Honvéd-Vasas. Mit vár?

A harmadik szakasz kiegyenlített küzdelmet, és 1-1-es eredményt hozott, így a záró játékrészre fordulva megmaradt a Vasas kétgólos hátránya.

Az utolsó negyed elején Varga Dénes szerzett gyorsan egy gólt, utána azonban képtelenek voltak eredményesen befejezni az akciókat a csapatok. Ezen a Dominónál nem nagyon lehetett csodálkozni, mert a címvédő nem erőltette az újabb gólszerzést, az angyalföldiek azonban minden emberelőnyt és helyzetet elpuskáztak.

Az utolsó tíz másodpercben ismét létszámfölényben játszhatott a hazai gárda, ám Varga Dániel lövését Gergely István kivédte, így 6-5-re megnyerte a mérkőzést a Honvéd.

A mérkőzés részletes tudósítását a logókra vagy a fölötte található linkre kattintva tekintheti meg!

Az NSO ajánlja:

Eredmények, tabella, menetrend 2004-05

MK-menetrend 2004-05

Bajnoki múlt, az eddigi győztesek

Vízilabda-lexikon

A tavalyi bajnokság:
ING, férfi ob I, 2003-04

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
3 perce

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
5 perce

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
8 perce

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
12 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
18 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
41 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
43 perce

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
59 perce