Faragó Tamás: A felkészülés jól sikerült, most a lányokon a sor

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2004.02.06. 21:30
Címkék
A két vízilabda-kapitány, Faragó Tamás és Kemény Dénes lényegre törő, tárgyszerű tájékoztatójával folytatódott az olimpiai egyeztető megbeszélések sorozata.
"A kedvezőnek tűnő sorsolást szeretnénk kihasználni a február végi olaszországi kvalifikációs tornán, bár sokan mondják, hogy nehezebb a részvétel jogának megszerzése, mint maga az olimpia. A felkészülés jól sikerült, minden feltétel adott volt, most a lányokon a sor" – öszszegezte véleményét Faragó Tamás, aki azt sem hallgatta el, hogy a férfiválogatott kiváló szereplése, népszerűsége a női válogatottra is kedvező hatással van. A sportolók anyagi megbecsülése viszont várat magára, jó néhány játékos éppen ezért próbálkozik Olaszországban, ahol évi 2.5 millió forint körüli a kereset."Elsősorban Erős József igazgatónak köszönhetően, kiváló körülmények között kezdtük az évet Balatonfűzfőn. Más sportágaknak is nagyon ajánlom ezt a lehetőséget – kezdte Kemény Dénes, majd arról beszélt, hogy mivel a klubcsapatok Euroliga-kötelezettségei csak menet közben tisztázódnak, a felkészülés pontos menetrendjét is majd csak később tudja elkészíteni. Az olimpiai és világbajnok férfiválogatott szakvezetője sajnálatosnak tartja, hogy a szabályok értelmezése alkalmanként változik, a játékvezetők felfogása nem egységes. Abban reménykedik, hogy a február 20-i athéni sorsolás igazságos lesz, és nem jön létre egymástól jelentősen eltérő erősségű csoport. Mindenesetre a csapatok előzetes csoportosítása erősen vitatható.Martin György, a szövetség elnöke az uszodai belépőkkel kapcsolatban kért segítséget. A Sportfolió, megtartva ígéretét, nem emelte a bérleti díjat, de a kötelezően megváltandó belépőkért esetenként többet kell fizetni.Dr. Gábor Antal és dr. Pavlik Gábor, a két főorvos megnyugtató közléssel zárta az egyeztetést: minden játékos betartja az egészségügyi előírásokat, pontos nyilvántartást vezetnek arról, hogy milyen gyógyszereket szedtek, ami a mai szigorított doppingellenes küzdelemben igen fontos.Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója sok sikert kívánt a női válogatottnak a közelgő kvalifikációhoz, remélve, hogy vele együtt négy magyar csapat szerepelhet majd Athénban.
Legfrissebb hírek

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 perce

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
7 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
7 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
7 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
8 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
8 órája