
Varga Tamás (elöl), a Vasas átlövôje csavarral is próbálkozott az Eger ellen, ám ezúttal meg kellett elégednie egy találattal (Fotó: Czagány Balázs)

Varga Tamás (elöl), a Vasas átlövôje csavarral is próbálkozott az Eger ellen, ám ezúttal meg kellett elégednie egy találattal (Fotó: Czagány Balázs)
(2–1, 1–1, 5–1, 3–1)
Komjádi uszoda, 200 néző. V: Székely Z., Mucskai
VASAS: Németh Zs. – Madaras 3, VINDISCH 2, Varga T. 1, Kásás T. 2, Steinmetz B., Varga Zs. Cs: Gombos, Mátyás 1, Hesz, Bánhidy 1, Varga D., Steinmetz Á. 1. Edző: Kásás Zoltán
EGER: JÁSZBERÉNYI – Csányi, Quist, Ágner, Éles 2, Seress 1, Bálint. Cs: Szabolcsi, Petrik, Kiss L., Bene 1. Edző: Tóth Kálmán
Gól – emberelőnyből: 9/4, ill. 3/1
Négyméteresből: 1/1, ill. –
Meglepően jól tartotta magát a taktikusan pólózó Eger az első két negyedben, miközben Jászberényi Gábor néhány bombát is hárított. Térfélcsere után már nem tudtak kellően koncentrálni a hevesiek, igaz, Vindisch Ferencék is jobban figyeltek saját játékukra, mint addig, ami gólokban is megmutatkozott. Mindent egybevetve messze állt legjobb formájától a listavezető.
Szeged-Beton VE–Domino-BHSE 1–16
(0–6, 0–2, 0–4, 1–4)
Szeged, 200 néző. V: Juhász, Németh A.
SZEGED: Tóth I. – Boros, Várhegyi, Torday 1, Pataki, Molnár P., Munkácsy. Cs: Barát (kapus), Török, Plézer, Szűcs L. Edző: Horváth Viktor
HONVÉD: Gergely – Kovács O. 1, FODOR 1, KISS G. 2, MOLNÁR T. 2, Vári 1, BIROS 3. Cs: Kovács Z. (kapus), Bereczki, BÁRÁNY 1, Paján, Sugár 1, SZÍVÓS 2, Frikk 2. Edző: Kovács István
Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 8/6
Négyméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Várhegyi (28. p.)
Molnár Tamás a huszadik másodpercben felavatta Tóth Ivánt, majd röpke két és fél perc alatt Biros és Molnár dupláival 4–0-ra vezetett a Honvéd. A Domino-gólözönre két kapufával és három kihagyott emberelőnyös helyzettel "válaszoltak" a szegediek. Térfélcsere után Torday törte meg a Beton 21 és fél perces gólcsendjét, amire újabb négy találattal felelt a bajnoki címvédő.
Jégcsillag-FTC–Legrand-Szentesi VK 15–4
(2–2, 3–0, 6–0, 4–2)
Népliget, 50 néző. V: Marjay, Martinovics
FTC: Bíró Á. – Lehmann, WESZELOVSZKY 4, Szirányi Balázs 2, Takács I A., Suti 2, LÉTAY 5. Cs: Takács II A., Balatoni 1, SÜVEGES 1, Szirányi Bence. Edző: Csapó Gábor
SZENTES: Ujházi – Szebeni 1, SOMOGYI 3, Berki, Juhász Zs., Juhász E., Lavrisinec. Cs: Kis I., Szabó T., Szénászky, Zentai, Hyc, Pellei. Edző: Vidumanszky László
Gól – emberelőnyből: 7/3, ill. 8/3
Kipontozódott: Lavrisinec (15. p.)
Kiderült, hogy a Szeged ellen a játékból idő előtt kiváló Lehmann István szemsérülése nem súlyos, így vízbe szállt szombaton. Vele ellentétben a kispadon ücsörgött, és rajta is maradt a fürdőköpeny Székely Bulcsún, akinek a melléről egy szemölcsszerű bőrelváltozást távolítottak el, továbbá civilben figyelte végig a meccset a center Tóth László, mégpedig derékbántalmak miatt. Az első negyed kivételével könnyű préda volt a vendégcsapat, amely támadásainál végig tanácstalan maradt a határozottan védekező Fradival szemben. Kiemelendő Weszelovszky László, valamint Létay Krisztián, utóbbi a harmadik negyedben jegyzett négy gólt.
Ceglédi VSE-Geosaurus–Szent István Egyetem SE-Ybl 8–8
(1–3, 2–2, 2–2, 3–1)
Szolnok, 100 néző. V: Bors, Vajda
CEGLÉD: Kuna – Zsarkó 1, Péter 1, Dongó 1, Pieskó 1, CAGALINEC 3, Molnár 1. Cs: Cochovan, Korbuly, Jankovics I. Edző: Bóbis Károly
SZIE: LACZÓ – SZABÓ Z. 2, Jókuti 1, Márton, Kádár 1, Povázai 1, Szabó G. 1. Cs: Hajós, Vogel, Helenbay 1, Kuncz 1, Martinovics, Szőcs. Játékos-edző: Martinovics György
Gól – emberelőnyből: 8/3, ill. 6/1
Négyméteresből: 1/1, ill. 1/0
A Cegléd 58. másodpercben lőtt akciógóljára négy akciógóllal válaszoltak a fővárosiak. A vendégek a negyedik negyed elején, 7–5-ös vezetésüknél rövid idő alatt három emberelőnyt puskáztak el, ami végül megbosszulta magát. A jól küzdő Cegléd a befejezés előtt Dongó révén – kettős emberelőnyben – egyenlített. A nagy küzdelem végén igazságos döntetlen született.
UTE-Taxi 2000–Szolnoki VSC 15–7
(4–2, 3–1, 3–2, 5–2)
Hajós Alfréd uszoda, 200 néző. V: Székely B., Fekete
UTE: Áts – DÁVID 4, KOVÁCS R. 3, Benczur 1, FERKÓ 3, Varga Dénes, Fábry. Cs: Hangody, Kéri 2, Máthé 1, Kotszidisz 1, Deme, Ferenczy. Edző: Petrovics Mátyás
SZOLNOK: Sűrű – Babay 2, Balogh, Balog, Mráz, Mohi 1, BOROS 4. Cs: Egedi, Varga, Broome, Hangay, Kiss T., Tapasztó, Pintér. Edző: Hasznos István
Gól – emberelőnyből: 14/9, ill. 7/4
Négyméteresből: 3/3, ill. 3/3
Kipontozódott: Balog (18.p.)
Kiállítva (cserével végleg): Benczur (28. p.), Broome (27. p.)
Ahhoz képest, hogy papírformameccs volt előjegyezve a Hajósba, elég paprikás volt a derbi. Csíptek, rúgtak, haraptak a fiúk mindkét oldalon. Útközben viszont a minőségre jobban ügyeltek a lilák, és olykor egész könnyedén léptek meg nagyobb távolságra. A győzelmet leginkább a biztos kézzel és szépen megjátszott fóroknak köszönhetik a hazaiak, habár egyszer elszúrtak egy kettős előnyt és egy háromnegyed pályás gólt kaptak belőle. Ennyi járt a Szolnoknak is.
BVSC-Brendon–OSC-British Knights 10–5
(1–2, 4–0, 2–1, 3–2)
Szőnyi út, 100 néző. V: Vojvoda, Kun
BVSC: Nagy V. – Gulyás 1, Vincze, Szabó G., Dabrowski 1, Nyéki, CZIGÁNY 3. Cs: Persely, DECKER 3, Fülöp, Gór-Nagy 2, Zoufal, Csete. Edző: Gerendás György
OSC: Tory – Tiba, Mányai, IBOLYA 2, Békési, Berezvai 1, Barna 1. Cs: Keszthelyi B. 1, Hábetler, Alibán, Ürögi, Hirbek, Cserdi. Edző: Keszthelyi Tibor
Gól – emberelőnyből: 1/1, ill. 6/0
Kipontozódott: Decker (28. p.)
A két csapat betegeiből és sérültjeiből simán összejött volna egy harmadik csapat, és úgy tűnt, a hiányzások az OSC-nek kedveznek. 2–1-es vezetés után azonban kifogyott a szufla a vendégekből, a második negyed derekától a BVSC akarata érvényesült. Főleg Czigány és Decker villogtatta lövőtudományát a sorozatos lefordulások végén. Érdekesség, hogy a mérkőzésen összesen hét kiállítás esett, ebből az OSC hatot kapott, és mindet kihagyta, míg a hazaiak az adódó egyet belőtték.
A Szolnok–Szeged és a Szolnok–Eger mérkőzést elhalasztották.
| Az állás | ||||||
| 1. Vasas | 14 | 14 | – | – | 192– 56 | 28 |
| 2. Honvéd | 14 | 13 | – | 1 | 207– 78 | 26 |
| 3. BVSC | 14 | 12 | – | 2 | 142– 65 | 24 |
| 4. FTC | 14 | 10 | – | 4 | 148– 85 | 20 |
| 5. UTE | 14 | 9 | 1 | 4 | 133–107 | 19 |
| 6. OSC | 14 | 4 | 3 | 7 | 98–135 | 11 |
| 7. Szeged | 13 | 5 | – | 8 | 81–136 | 10 |
| 8. Eger | 13 | 3 | 3 | 7 | 82–116 | 9 |
| 9. Szent I. Egy. | 14 | 3 | 2 | 9 | 87–165 | 8 |
| 10. Szentes | 14 | 1 | 2 | 11 | 79–161 | 4 |
| 11. Cegléd | 14 | 1 | 1 | 12 | 77–159 | 3 |
| 12. Szolnok | 12 | 1 | – | 11 | 70–133 | 2 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







