Faragó szűkített a kereten

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2004.01.22. 21:59
Címkék
Faragó Tamás szövetségi kapitány csütörtökön látta megérni az időt arra, hogy szűkítsem a női vízilabda-válogatott keretén. Csak azért nem fogalmazunk úgy, hogy kijelölte a február 23. és 29. között esedékes imperiai előselejtezőre utazó keretet, mert két kérdőjelet hagyott a nevek között.
– Mi a döntés? – kérdeztük a szakvezetőtől, aki január 5-e óta folyamatos felkészülést vezényel a csapatnak.– Tomaskovics Eszter, Bódi Anett, Rédei Kata és Valkay Erzsébet marad ki a szűkített keretből, azon pedig még gondolkozom, hogy Sós Ildikó mellett Tóth Andrea vagy Horváth Patrícia legyen a másik kapus, és azt a kérdést is nyitva hagytam, hogy Sipos Editet vagy Tiba Zsuzsát jelölöm-e a tizenhármas keretbe.– Mi alapján voksol egyikük vagy másikuk mellett?– A kapusoknál az számít, hogy ki lesz jobb állapotban az utazás előtt, a másik két játékos esetében pedig az, hogy még egy centerre vagy éppen védőre van-e szükségem. Ez utóbbi kérdésben elsősorban a csapat dönthet: a felkészülés következő szakaszában mutatott teljesítményével segíthet megválaszolnom a kérdést. Egy biztos, középcsatárposzton nem vagyunk eléggé átütők, Szremkó és Zantleitner például center típusú játékos, mégis inkább védők. – Nehezen választott?– Mindig nehéz ilyenkor a döntés, esetünkben azért is, mert többé-kevésbé mindig ugyanazokkal az arcokkal találkozom – vagyis együtt sírunk, együtt nevetünk. Ugyanakkor leszögezném, a kimaradtaknak is megvan az esélyük az athéni szereplésre, más kérdés, hogy jelenleg a többieket tartom erősebbnek. – Miért éppen most szűkített a kereten?– Két okból. Egyrészt túl sokan voltunk, másrészt érződött a bizonytalanság és a feszültség a lányokon, láthatóan egyre többet foglalkoztatta őket, hogy bekerülnek-e a csapatba vagy sem. Hogy jól döntött-e Faragó? Ahogy ő mondja: a harc után okos a katona is… Az olimpiai selejtezőre utazó csapat
Sós Ildikó, Horváth Patrícia vagy Tóth Andrea – kapusok, Benkő Tímea, Drávucz Rita, Györe Anett, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercédesz, Szremkó Krisztina, Sipos Edit vagy Tiba Zsuzsanna, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina – mezőnyjátékosok
Legfrissebb hírek

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
6 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
13 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
16 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
17 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
45 perce

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
49 perce

Téglagyárban, hentesüzletben és pékségben is dolgozott Guillermo Ochoa utódja

Foci vb 2026
53 perce

Röplabda: győzelemmel kezdett az Eb-n az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
55 perce
Ezek is érdekelhetik