Csapó Gábor kívánsága teljesült

Sz. G.Sz. G.
2003.12.07. 20:59
Címkék
Úgy általában könnyű dolga lenne Csapó Gábornak, a Jégcsillag-FTC szakvezetőjének, ha minden kívánsága úgy teljesülne, mint amit pénteken fogalmazott meg.
Tóth László két gólt lôtt a Szegednek (Fotó: Árvai Károly)
Tóth László két gólt lôtt a Szegednek (Fotó: Árvai Károly)
Tóth László két gólt lôtt a Szegednek (Fotó: Árvai Károly)
Tóth László két gólt lôtt a Szegednek (Fotó: Árvai Károly)
Tóth László két gólt lôtt a Szegednek (Fotó: Árvai Károly)
Tóth László két gólt lôtt a Szegednek (Fotó: Árvai Károly)
A mester ugyanis azt szerette volna, ha együttese fantasztikus mérkőzésen négy góllal legyőzi az első találkozót 10–7-re megnyerő Szegedet, ez esetben pedig készülhet a LEN-kupa negyeddöntőjére. Láss csodát, az óhaj "pontról pontra” megvalósult, a Fradi 10–6-os sikerrel térhetett haza.
"Remek hangulatban, sok néző előtt, jó meccset játszottunk a Szegeddel, le a kalappal a srácok produkciója előtt – így Csapó. – Pelle Balázs nagyon jól védett, Székely Bulcsú szintén kivágta a rezet, és a többiek is megtették a magukét. A meccs második percétől kezdve biztos voltam a továbbjutásunkban, ugyanis egyértelműen mi irányítottuk a játékot.”
A szakvezető hozzátette, hogy nagyon nem válogathatnak a leendő ellenfelek között, mégis kiegyezne azzal, ha ismét öszefutnának a Mataróval, amelyet a csoportselejtező során otthonában vertek meg a zöld-fehérek.
A csongrádiak viszont már nem latolgathatják a negyeddöntő esélyeit, hiszen a tetemesnek mondható háromgólos előnnyel rosszul gazdálkodtak hazai pályán.

LEN-kupa, nyolcaddöntô, visszavágók
Etnikosz (görög)–Nis (szerb-montenegrói) 7–7, továbbjutott: Nis (16–13); Vuliagmeni (görög)–Hiosz (görög) 9–6, tj.: Vuliagmeni (16–13); Dinamo Moszkva (orosz)–Barcelona (spanyol) 4–7, tj.: Barcelona (25–14), CSZKA Moszkva (orosz)–Marseille (francia) 8–6, tj.: Marseille (17–13); Szeged-Beton VE–Jégcsillag-FTC 6–10, tj.: FTC (17–16); Budvanska Rivijera (szerb-montenegrói)–Jadran Split (horvát) 6–5, tj.: Split (14–7); a Hania (görög)–Mataró (spanyol) és a Mornar Split (horvát)–Strasbourg (francia) találkozó lapzártánk után ért véget.
"A három gól nem olyan sok vízilabdában, három-négy perc alatt is lehet lőni négyet-ötöt – véli Horváth Viktor, a Szeged trénere. – A Fradi játékosainak nagyobb rutinja érvényesült szombaton, leginkább az emberelőnyök kihasználásában. Sajnálom, hogy nem sikerült örömöt szerezni szurkolóinknak és magunknak, jóllehet az utolsó percig nyílt volt a továbbjutás kérdése. Sajnos a záró negyedben három emberfórt sem tudtunk kihasználni, ami döntőnek bizonyult. Több kimagasló teljesítmény kellett volna a jobb eredményhez.”
Ha nem is a szombati meccs miatt, mindenesetre fontos bejelentést is tett Horváth Viktor:
"Már megbeszéltem a vezetőkkel is, hogy az idény végén befejezem a munkámat Szegeden, ahol negyedik éve edzősködöm. Nincs semmi különös indokom, egyszerűen megújulásra van szükségem. Előfordulhat, hogy külföldön dolgozom tovább, de megeshet, hogy nem edzősködöm, hiszen az élet más területén is érvényesülhetek. A LEN-kupa-meccs előtt még nem akartam bejelenteni szándékomat, egyúttal leszögezném, hogy az idény hátralévő részében teljes erőbedobással törekszem arra, hogy a csapat minél előbbre jusson, és a játékosok fejlődjenek.”
Legfrissebb hírek

Nincs döntés 90 perc alatt, jön a hosszabbítás Seattle-ben

Foci vb 2026
12 perce

Csütörtöki sportműsor: Spanyolország–Ausztria a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
16 perce

Mi folyik itt?! Három perc alatt ledolgozta kétgólos hátrányát Belgium!

Foci vb 2026
19 perce

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
19 perce

Nem tesz ajánlatot Balogh Botondért a török Kocaelispor – hivatalos

Légiósok
23 perce

A bosnyák drukkerek már melegítenek az USA elleni meccsre

Foci vb 2026
30 perce

„Bármikor vendégünk egy sörre Walesben” – írták a kongói kapus Wikipédia-oldalára

Foci vb 2026
36 perce

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
43 perce
Ezek is érdekelhetik