Baráti utolsó felvonás

A kezdés után a zöldek rögvest fórban támadhattak, amit el is szúrtak, ellenben néhány másodperccel később Suti megadta az alaphangot. Hasonlóan nagy gólt zúdított a kapuba a túloldalon Molnár Péter is. A szegediek bánatára azonban a Fradi előnnyel kívánt pihenni: Takács I szépen behúzott egy előnyt (2–1).
A második negyedben a vendégek kapitánya, Varga Péter csakhamar 2–2-re alakította az eredményt. Aztán Varga István megint egyenlített, mivel előtte Takács II is besuhintott egyet. És hogy teljes legyen a katarzis: Molnár Péter berámolt még egyet, egyszersmind 3/3-ra módosítva a vendégek második szakaszbeli előnykihasználását. Örvendtek is a Tisza-partiak, csak hát mégis Tóth Lászlóé volt a zárszó (4–4).
A harmadik nekifutást is a Szeged nyitotta: Pataky talán a támadóidő utolsó századában talált be. Az uszodát ezután is belengte a nemzetközi légkör: fórok itt, fórok ott. Ezt a felfogást egyik fél sem tudta igazán kiaknázni, úgyhogy az utolsó nekibuzdulás előtt úgy álltak, mintha el sem kezdték volna: döntetlen (6–6).

A zárás is az előny jegyében startolt. Előbb a Fradi tolt el egyet, majd a Szeged durrantott a kapufára. A horvát bíró viszont megtoldotta még eggyel, és ezt már nem hagyta veszni Molnár Péter. A hektikus fináléban rettenetesen pörögtek a vendégek, tán életük legjobb lövőformáját mutatták be. A Fradinak meg szégyenszemre az egyenlítésért kellett kaparnia. Nem sikerült, mert a végén a Szegednek minden bejött: a védelem, mint a beton – a mindent hárító Baráttal az élen –, elöl pedig gólok mindenhonnan.
Így az eredményjelző a végén háromgólos vendégsikert mutatott, amit a hazaiak feldúltan, a szegediek pedig határtalan boldogsággal vettek tudomásul. Joggal.

Mestermérleg
Csapó Gábor: – Rosszul játszottunk, és a bírók sem velünk voltak.
Horváth Viktor: – Sokan leírták már az idén a Szegedet. Örülök, hogy most megmutattuk: élünk és virulunk!