A Sabadell nagy blamája

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.11.12. 20:54
Címkék
Az olasz A1-ligában befejeződött a bajnokság első szakasza. A kvartettek legjobb két csapata a felsőházat jelentő A-csoportban, a harmadik-negyedik helyen végzők az alsóházat jelentő B-csoportban folytatják a küzdelmet.
Ami a magyar érdekeltségű együtteseket illeti, a Pro Recco (Benedek Tibor) és a Savona (Märcz Tamás, Monostori Attila, Varga I Zsolt) elsőként, az Ortigia (Regős Áron, Binder Szabolcs) és a Chiavari (Katonás Gergely) másodikként váltott jegyet a felsőházba. A Pro Recco ráadásul százszázalékos teljesítménnyel végzett a 2. csoport élén. Benedek Nervinek dobott három gólja is méltó lezárása volt az első fázisnak, Märcz pedig két találattal segítette a veretlenül végző Savonát. Érdekesség, hogy az addig a góllövőlista élén álló Hosnyánszky Norbert ezúttal nem volt eredményes, ráadásul a Florentia csak a B-csoportban küzdhet tovább.Spanyolországban Kiss Csabának és társainak kellett szégyenkezniük, miután hazai pályán vereséget szenvedett a Sabadell. Az Euroligában érdekelt gárdát a nála jóval szerényebb képeségű Sant Andreu fricskázta meg."Nagy blama volt – ismerte el Kiss. – Már a meccs előtt érezhető volt, hogy csak a gatyánkat küldtük a vízbe, és végig abban a tudatban játszottunk, hogy úgyis nyerünk. Nem így történt. Mindent elmond, hogy centerből öt akciógólt kaptunk. Még időben jött a pofon, hiszen kemény hetek elé nézünk: legközelebb a Barcelona ellen játszunk, majd jön az Euroliga első fordulója, azután a Barcelonetával meccselünk, majd megint az Euroliga következik.”Kiss-sel ellentétben a LEN-kupa nyolcaddöntőjébe jutó Mataró (a Fradi mögött lett második a csoportmérkőzéseken) begyűjtötte a két pontot, Matajsz Márk négyszer rezegtette meg a hálót. A második forduló rangadóján a Barcelona a Barceloneta (a Vasas első ellenfele az Euroligában) otthonában örülhetett. Külföldi bajnokságok

OLASZORSZÁG

OLASZORSZÁG

A1-liga, férfiak, 6. forduló. Magyar érdekeltségű eredmények. 1. csoport: Brescia–Catania (Fazekas) 13–11. A végeredmény: 1. Brescia 18 pont, 2. Camogli 9, 3. Catania 6, 4. RN Napoli 3. 2. csoport: Pro Recco (Benedek 3)–Nervi 16–6, Ortigia (Regős, Binder 1)–Cremona 7–6. A végeredmény: 1. Pro Recco 18, 2. Ortigia 6 (45–54), 3. Cremona 6 (42–56), 4. Nervi 6 (44–63). 3. csoport: Chiavari (Katonás 1)–CC Napoli 15–8. A végeredmény: 1. Posillipo 18, 2. Chiavari 12, 3. Bogliasco 4, 4. CC Napoli 1. 4. csoport: Florentia (Hosnyánszky)–Pescara 5–9, Palermo–Savona (Märcz 2, Varga I. Zs., Monostori). A végeredmény: 1. Savona 16, 2. Pescara 10, 3. Florentia 6, 4. Palermo 1
Az első és a második helyezettek az A-csoportban, a harmadik és a negyedik helyezettek a B-csoportban folytatják a bajnokságot.

SPANYOLORSZÁG
A1-liga, férfiak, 2. forduló. Magyar érdekeltségű eredmények: Sabadell (Kiss Csaba)–CN Sant Andreu 11–13, CD Larraina–CN Mataró (Matajsz Márk 4) 8–17. Az állás: 1. Mataró 6, 2. Barcelona 6, 3. Barceloneta 3, …9. Sabadell 3
Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
18 perce

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
46 perce

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
7 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
8 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik