Ha áram van, minden van?

CSURKA GERGELYCSURKA GERGELY
2003.08.15. 22:05
Címkék
Ami jó hír: végre ismét teljes létszámban készült a férfiválogatott. Ami érdekes: a Világliga-döntőre készül a csapat, mely eseményt ugyebár New Yorkban rendezik, ahol mostanság villany híján kaotikus állapotok uralkodnak.
A tízmilliós világvárosban ráadásul meglehetősen nehezen áll helyre az áramszolgáltatás, repülőjáratok sora marad ki emiatt – ehhez képest öt nap múlva már a hatos finálé negyeddöntői volnának esedékesek. Az illetékeseken ugyanakkor nyoma sincs a pániknak, a FINA lausanne-i központjában Pedro Adrega, a kommunikációs osztály helyettes vezetője kérdésünkre közölte, fel sem merült, hogy a Világliga-döntővel bármi probléma lehet, egyelőre nem is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Végtére is, a világbajnoki döntő hosszabbítását is lehetett 35-ös óra nélkül játszani, úgyhogy aggodalomra valóban semmi ok – legfeljebb a víz lesz kissé hideg...Szerencsére, a Margitszigeten eközben helyreállt a rend, a szakmai stáb hideglelése elmúlhatott, avagy a hét elején magas lázzal ágynak eső világbajnokok, Fodor Rajmund és Molnár Tamás egyaránt edzésbe állt, s ott volt velük a szolidabb tüneteket produkáló Steinmetz Barna is. "A leletek negatívak, alighanem valami gyorsan lefutó vírusfertőzéssel volt dolgunk” – vonta meg a mérleget Pavlik Gábor csapatorvos, aki mindhárom pólósnak engedélyezte a vízbe szállást, jóllehet Fodorék egyelőre nem végeztek teljes intenzitású munkát.Együttesünk egyébiránt túl van az első jutalmazáson is: csütörtökön késő este a Gundel vendéglőben a szövetség főtámogatója, az ING rendezett fogadást a barcelonai viktorok tiszteletére. A jó hangulatú összejövetelen – amelyet megtisztelt jelenlétével Schmitt Pál MOB-elnök is, aki egyedüliként a "kívülállók” közül a játékosok asztalánál költötte el vacsoráját – Bordás György, az ING elnök-vezérigazgatója egy-egy nagy összegű életbiztosítást nyújtott át az aranyérmeseknek és felkészítőiknek, majd beszédében jelezte: igen jó döntést hoztak, amikor némi vacillálás után a honi, támogatásra érdemes sikersportágak közül a vízilabdára tették le a voksukat.Játékosaink amúgy a víkenden pihenőt kapnak, majd a jövő hét első két napján még edzenek – egyre későbbi időpontban, hogy már itthon megkezdjék az átállást –, s augusztus 20-án utaznak el New Yorkba. Mostanság kissé fásultak az e heti, keményebb terheléstől, addigra viszont nyilván fel lesznek dobva az újabb aranyesélytől. Vagy hogy stílszerűek legyünk: fel lesznek villanyozódva.
Legfrissebb hírek

Száztízezer néző látta, ám a világ elfeledte az 1971-es női vb-t

Foci vb 2026
18 perce

Mexikó előnyben? Az angolok kapitánya a FIFA szabályozását és a magaslatot emelte ki

Foci vb 2026
33 perce

Massimiliano Allegri lett a Napoli vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
34 perce

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
45 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
46 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
46 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
59 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik