Egyiptomba tart a csapat

VARGA CSABAVARGA CSABA
2002.07.03. 21:24
Címkék
Alig fejeződött be a bajnokság, máris edzésbe álltak a Szolnoki VSC vízilabdázói. Ennek az a legfőbb oka, hogy pénteken Egyiptomba utaznak, ahol egy nemzetközi tornán vesznek részt.
"Az elmúlt esztendőkben leginkább fővárosi csapatokat hívtak az afrikai országba, ezúttal azonban ránk esett a szervezők választása – tudatta a Nemzeti Sporttal Hollóy Tamás, az SZVSC ügyvezető elnöke. – Régóta tartjuk a kapcsolatot különböző arab klubokkal, most invitáltak bennünket először. Ôk állják kinttartózkodásunk összes költségét, míg a repülőjegyet játékosaink és szponzoraink közösen fedezik. A nyár további részében az egyiptomi együttes viszontlátogatást tesz nálunk, de azok a költségek már őket terhelik.A szolnoki csapat készülődéséről Urbán Lajos vezetőedző elmondta: "Nem teljes kerettel repülünk az afrikai országba, mert Körmendi Gábor, Mohi Zoltán munkahelyi, Süveges Máté pedig a juniorválogatottban való elfoglaltsága miatt nem tarthat velünk. Mintegy kéthetes munkával készülünk a tornára, vezetésemmel tizenegy játékos ül majd repülőre. A mérkőzéssorozatra Alexandriában, Sidi Adel Rahman városában kerül sor, ahová rajtunk kívül egy másik magyar legénység, az Ybl Miklós Főiskola, az OB I újonca, továbbá egy-egy portugál és olasz, valamint négy egyiptomi csapat kapott meghívást.”A keretben történt változásokról annyit mondott a mester, hogy Ignácz Zoltán kapus a bajnoki zárást követően nem jelentkezett náluk, azt hallani, hogy távozni készül. Balogh Zoltánt visszavárják Svájcból, akit még négyéves szerződés köt hozzájuk. Az biztos, hogy Ceglédről visszatér Kis Tamás kapus, illetve várják az új-zélandi juniorválogatott David Roome érkezését. Vele ugyanis már mindenben megegyeztek a szolnoki vezetők, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező szezont a Damjanich uszodában tölti a játékos.
Legfrissebb hírek

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
15 perce

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
16 perce

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
27 perce

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
39 perce

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
1 órája

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
1 órája

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
1 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2 órája