„Inspirálnak játékostársaim – vallotta be a ghánaiak egyik legismertebb futballistája, a középpályás Stephen Appiah. – Bármerre is nézel, senki sem görcsöl, nincs rajtunk nyomás. Mindig mindenki mosolyog, énekel vagy nevet, az edzői stábot és a vezetőket is beleérve."
Mint elmondta, ez azért fontos, mert korábban többször is ráfázott már arra válogatottja, hogy a túl nagy tét miatt görcsössé váltak a játékosok, és gyengén teljesítettek.
„Mindig is mondtam társaimnak, ne is gondoljanak a meccsekre, csak egy vagy két nappal a kezdőrúgás előtt. Addig pihenjenek, eddzenek, nevessenek sokat, énekeljenek, táncoljanak. Mindez nagyon fontos. Ha elmész egy másik csapat szálláshelyére, miután egy nagyobb győzelmet elérnek a játékosok, klikkesednek, isznak, későn fekszenek le. De nálunk nem látsz ilyet. Egy nagy siker után ülünk a szobánkban, feleségeinkkel, barátnőinkkel vagy barátainkkal beszélgetünk telefonon. Ha nem, akkor kártyázunk vagy zenét hallgatunk. Ezt nagyon jó dolognak tartom."
Négy évvel korábban a „fekete csillagok" képviselték Afrikát a legjobb 16 között, most mindenki azt várja tőlük, hogy elődöntőt játsszanak. A legjobb nyolc közé a kontinensről korábban csak Kamerun (1990) és Szenegál (2002) tudott bejutni.
„Tiszteljük egymást. Együtt gyakorlunk, együtt nevetünk, mindent együtt csinálunk. Nincs nálunk különbség a klasszis játékosok és az ismeretlenek között, azt hiszem, ez kiemel minket a többi válogatott közül."
Kitért természetesen arra is, hogy ha eljutnának az elődöntőig, örök életükben büszkék lehetnének e sikerre, de nem foglalkoznak azzal, hogy korábban meddig jutottak az afrikai csapatok.
„A történelem mindig csak történelem – bölcselkedett. – Ez most a mi időnk, és Ghána számára máris történelmet írtunk. Reméljük, megyünk legalább még egy kört. Ezzel elégedettek lehetünk, egy napon nagyon büszkén mesélem majd el gyermekeimnek, hogy mit is tettünk 2010-ben Dél-Afrikában."
A ghánaiak Uruguayjal mérkőznek pénteken a negyeddöntőben.
