Úszás: két ezüsttel folytatták a magyar fiatalok a limai ifjúsági vb-n

Munkatársunktól utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.09.03. 09:01
Címkék
A Peruban zajló ifjúsági úszó-vb negyedik napján újabb magyar arany ugyan nem született, de így is folytatták az éremhalmozást versenyzőink: Ábrahám Minna és a 4x200-as fiú gyorsváltó is egy-egy ezüstöt be a közösbe.

Pénteken az idei nyár két legsikeresebb magyar utánpótláskorú versenyzője, Molnár Dóra és Pádár Nikolett is „szabadnapot” kapott a limai ifjúsági úszó-világbajnokságon, ami persze nem jelentette azt, hogy a mieink sikersorozata ne folytatódott volna.Molnár Dóra és Pádár Nikolett is „szabadnapot” kapott a limai ifjúsági úszó-világbajnokságon, ami persze nem jelentette azt, hogy a mieink sikersorozata ne folytatódott volna.

Az éremszéria folytonosságátÁbrahám Minna biztosította be, aki a 400 m vegyes után kétszázon is ezüstöt nyert (2:13.45). A győzelem ezúttal nem volt elérhető közelségben a számára, a japán Narita kiemelkedett, a második helyért nagyot küzdött viszont a spanyol Carrasco Cadensszel, s végül le is hajrázta dél-európai riválisát.

Az ezüstérmes gyorsváltó, balról: Kovács Attila, Mészáros Dániel, Bóna Benedek, Bujdosó Zsombor Forrás: FINA
Az ezüstérmes gyorsváltó, balról: Kovács Attila, Mészáros Dániel, Bóna Benedek, Bujdosó Zsombor Forrás: FINA

Az ezüstérmes gyorsváltó, balról: Kovács Attila, Mészáros Dániel, Bóna Benedek, Bujdosó Zsombor  •  Forrás: FINA

Minna mellett ezúttal a fiúké volt a főszerep, ráadásul újabb váltónk ért oda a legjobbak közé: a Bujdosó Zsombor, Bóna Benedek, Kovács Attila, Mészáros Dániel összeállításban rajthoz álló négyes egészen az ezüstéremig tempózott, sőt a győzelem sem volt messze, az olaszok csupán szűk fél másodperccel voltak jobbak.

Ismét döntőt úszott – ezúttal 100 m háton –, és éppen csak lemaradt a dobogóról a már második negyedik helyét szerző Székely Áron; Andor Benedek pedig 50 m gyorson lett nyolcadik.

Szépek a kilátások szombatra is: Komoróczy Lora 50 m háton a legjobb idővel jutott a fináléba, de érkezik majd 400 m vegyesen az ifi Eb-ezüstérmes Bujdosó Zsombor is.

A magyar csapat így továbbra is az éremtáblázat élmezőnyében szerepel, négy arany- és öt ezüstéremmel pillanatnyilag a második helyen áll a lengyelek mögött.

Ifjúsági úszó-világbajnokság, Lima (Peru)
4. nap (a magyarok döntős szereplései)
Fiúk. 50 m gyors: 8. Andor Benedek 22.91, 50 m hát: 4. Székely Áron 25.49. 4x200 m gyors: 2. Magyarország (Bujdosó Zsombor, Bóna Benedek, Kovács Attila, Mészáros Dániel) 7:17.55
Leányok. 200 m vegyes: 2. Ábrahám Minna 2:13.45

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
50 perce

Gyász: elhunyt a finn gerelyhajító, aki legyőzte Kulcsár Gergelyt az olimpiai döntőben

Atlétika
1 órája

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
1 órája

Vízilabda: vb-negyedik az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Vas Blanka csapattársa nyerte meg az egynapos koppenhágai sprintet

Kerékpár
1 órája

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
2 órája

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik