Röplabda: Sinka Dalma gőzerővel dolgozik a visszatérésén

Vágólapra másolva!
2022.01.22. 16:25
Címkék
A magyar szövetség nemrégiben a 17 éves Sinka Dalmát választotta az elmúlt év legjobb utánpótláskorú teremröplabdázójának a leányszakágban. A békéscsabai fiatal éppen súlyos térdsérüléséből lábadozik, így bár meglepődött, de nagyon örült az elismerésnek.

Minden év elején kiosztja az év legjobbjainak járó díjakat a Magyar Röplabda Szövetség, és ezúttal sem tett másképpen: a lányok között a Békéscsabai RSE 17 éves tehetségét, Sinka Dalmát választották 2021-es esztendő legjobb utánpótláskorú játékosának a teremben. Anégyesütő és feladóátló poszton is bevethető, korosztályos válogatott reménység– sérülés miatt– július óta nem léphetett pályára.Sinka Dalmát választották 2021-es esztendő legjobb utánpótláskorú játékosának a teremben. Anégyesütő és feladóátló poszton is bevethető, korosztályos válogatott reménység– sérülés miatt– július óta nem léphetett pályára.

Sinka Dalma Forrás: BRSE
Sinka Dalma Forrás: BRSE

Sinka Dalma  •  Forrás: BRSE

„Egyáltalán nem számítottam erre a címre, hiszen a nyáron elszenvedett térdszalagszakadásom után a teljes őszi szezont ki kellett hagynom, emiatt fel sem vetődött bennem, hogy én lehetek a díjazott. Éppen ezért amikor megtudtam a hírt, abszolút meglepődtem, gyakorlatilag sokként ért, de persze pozitív értelemben. Afelépülésem közbenez némi gyógyírt is jelent. Lelkileg is megviselt a sérülés, ráadásul nagyon nehéz megőrizni a motivációt, amikor hat-nyolc hónapos rehabilitáció vár az emberre. Emellett nem lehetek ott a pályán a lányokkal, mint ahogy megszoktam hosszú időn át. De ez a díj most megerősít abban, hogy van értelme csinálni, és erőt ad a visszatéréshez"– nyilatkozta Sinka az Utánpótlássportnak.

Az előző évadban Dalma három bajnokságban is szerepelt, az U19-es és az U21-es korosztályban bajnoki címet szerzett a BRSE-vel.

„Októberben műtöttek, és szerencsére jól halad a felépülés, egyre jobb a térdem. Már elkezdhettem spinningelni, a tervek szerint három-négy hét múlva már a futás is menni fog. Ha minden ideálisan alakul, akár a tavaszi szezon végén már csatlakozhatok a csapathoz, és beállhatok az edzésekre, ám semmiképpen sem szeretném siettetni a dolgot, mert a fő cél, hogy az ősszel már százszázalékos állapotban vághassak neki a következő évadnak. Ebben az időszakban nagyobb hangsúlyt kap az életemben a tanulás, jövőre érettségizem, így a továbbtanulás miatt ez különösen fontos, eközben viszont iszonyatosan hiányzik a röplabda."

További korosztályos hírekRÖPLABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: női pólósaink a görögök ellen elődöntőznek az Eb-n

Vízilabda
4 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
4 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
5 órája

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
5 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
5 órája

Élet-halál ütközés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Hároméves vereségsorozatot megszakítva múlta felül az Udinese a Romát

Olasz labdarúgás
5 órája

Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik