Nyílt vízi úszás: tarolt a magyar válogatott az utánpótlás vb-n

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.09.18. 11:16
Címkék
Négy arany- és három bronzéremmel az éremtáblázat élén végzett a magyar csapat a Seychelles-szigeteken rendezett korosztályos nyílt vízi úszó-világbajnokságon: Betlehem Dávid és Fábián Bettina duplázott az U19-esek mezőnyében, de egyéni diadalt ünnepelhetett az U17-esek között Kovács-Seres Hunor is.

Nem akármilyen környezetben „túlóráztak” a nagyon hosszúra nyúlt szezon végén a nyílt vízi úszóutánpótlás legjobbjai: a korosztályos világbajnokságot péntektől vasárnapig az Indiai-óceán közepén, a Seychelles-szigeteken tartották.

A viadalra a rendhagyó módon nyár eleji Európa-bajnokságon az elmúlt évekhez képest visszafogottan szereplő magyar csapat roppant erős kerettel utazott el: mások mellett ott volt a csapatban a felnőtt vk-dobogós és a váltóval vb-ezüstérmes Betlehem Dávid, valamint az idén korábban felnőtt Európa-kupát nyert Szimcsák Mira is.

A program azonban pénteken a fiatalabbakkal startolt: az U15-ösök között nem került dobogóra magyar versenyző, a fiúknál Nagy-Selmeczy Bulcsú az előkelő ötödik helyen zárt, de befért a top tízbe Kaiser Dominik is, míg a lányoknál a hatodik Győrffy Lili volt a legjobb.

Kovács-Seres Hunor (balra), Csulák Lia és Hartmann Máté már a nyitónapon gondoskodott a magyar sikerekről Forrás: MÚSZ
Kovács-Seres Hunor (balra), Csulák Lia és Hartmann Máté már a nyitónapon gondoskodott a magyar sikerekről Forrás: MÚSZ

Kovács-Seres Hunor (balra), Csulák Lia és Hartmann Máté már a nyitónapon gondoskodott a magyar sikerekről  •  Forrás: MÚSZ

A középső korcsoportban, az U17-esek mezőnyében meglett az első magyar érem, mi több győzelem is: Kovács-Seres Hunor nagy fölénnyel, több mint tizennyolc másodperccel a másodikként beérő mexikói rivális előtt szelte át a célvonalat, míg harmadikként jött be a dobogós helyekért óriási csatát vívó Hartmann Máté.

A lányoknál is a közvetlen élmezőnyben voltak érdekeltek a mieink: a győztes amerikai Grimest nem lehetett megszorítani, az éremszerzés viszont meglett Csulák Liának, aki Hartmannhoz hasonlóan harmadik lett, Flück Nóra pedig bő egy perccel később hatodikként végzett.

Fábián Bettina (balra), Betlehem Dávid és Szimcsák Mira főszereplésével kiemelkedtek a magyarok az U19-es mezőnyből Forrás: MÚSZ
Fábián Bettina (balra), Betlehem Dávid és Szimcsák Mira főszereplésével kiemelkedtek a magyarok az U19-es mezőnyből Forrás: MÚSZ

Fábián Bettina (balra), Betlehem Dávid és Szimcsák Mira főszereplésével kiemelkedtek a magyarok az U19-es mezőnyből  •  Forrás: MÚSZ

Nagyszerű volt a rajt, de a java csak ez után következett, szombaton a „nagyok” 10 kilométeres futamai voltak a menüben. A két leghosszabb szám elsöprő magyar sikert hozott: Betlehem Dávid a fiúk között elképesztően simán, több mint négyperces fölénnyel győzött, és nagy csatában diadalmaskodott Fábián Bettina is – érdekesség, hogy egyébként ők ketten a magánéletben egy párt alkotnak. Nem mellesleg Szimcsák Mira megszerezte a magyar küldöttség harmadik bronzérmét, Hambardzumyan Arshak viszont nem fejezte be a versenyt, mert kizárták.

A vasárnap rendezett két váltószámban sem maradtunk üres kézzel: az idősebbek (U19-esek) között ismét óriási fölénnyel végeztek az élen a mieink Szimcsák, Fábián, Hambardzumyan, Betlehem összeállításban, míg az U16-os – Rohács Luca, Győrffy, Kaiser, Kovács-Seres alkotta – egység az ötödik lett.

Mindez azt eredményezte, hogy az éremtáblázatot is megnyerték a mieink négy arany- és három bronzéremmel, hatalmas csatában megelőzve az amerikaiakat, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára az olaszok kerültek.

Utánpótlás nyílt vízi úszó-világbajnokság (Seychelles-szigetek)
U19 (10 km). Fiúk: 1. Betlehem Dávid, 2. Pasquale Giordano (Olaszország), 3. Giuseppe Ilario (Olaszország), …Hambardzumyan Arshakot kizárták
Lányok: 1. Fábián Bettina, 2. Candela Sanchez Lora (Spanyolország), 3. Szimcsák Mira
Mixváltó (4x1500 m): 1. Magyarország (Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Hambardzumyan Arshak, Betlehem Dávid), 2. Németország, 3. Olaszország
U17 (7,5 km). Fiúk: 1. Kovács-Seres Hunor, 2. Paulo Stehlke Delgado (Mexikó), 3. Hartmann Máté
Lányok: 1. Katie Grimes (Egyesült Államok), 2. Narin Burcunaz (Törökország), 3. Csulák Lia, …6. Flück Nóra
U16. Mixváltó (4x1500 m): 1. Egyesült Államok, 2. Németország, 3. Törökország, …5. Magyarország (Rohács Luca, Győrffy Lili, Kaiser Dominik, Kovács-Seres Hunor)
U15 (5 km). Fiúk: 1. Nathan Szobota (Egyesült Államok), 2. Davide Grossi (Olaszország), 3. Diego Heinze (Németország), …5. Nagy-Selmeczy Bulcsú, …10. Kaiser Dominik
Lányok: 1. Claire Weinstein (Egyesült Államok), 2. Tuna Erdogan (Törökország), 3. Noa Martin (Spanyolország), …6. Győrffy Lili, …16. Rohács Luca

További korosztályos hírekÚSZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik