Labdarúgás: Gergényi Bence kiugrási lehetőségként tekint az idei évre

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.11.06. 12:39
Címkék
Szeptember hónap legjobbjának választották az NB I-ben, pedig még csak 22 éves és bal oldali védő. Gergényi Bence, a ZTE fiatalja noha már felnőttnek érzi magát, az U21-es válogatott tagjaként alakítana nagyot a jövő évi Európa-bajnokságon.

Az aktuális évadban abszolút alapemberré nőtte ki magát a Zalaegerszeg korosztályos válogatott védője, Gergényi Bence. A 10. fordulóig 702 percet töltött a pályán az NB I-ben, és magabiztos védőjátéka mellett egy-egy gólpasszal járult hozzá csapata MTK Budapest és Diósgyőr elleni győzelméhez, illetve a Mol Fehérvárral szemben elért 3–3-as döntetlenhez.Gergényi Bence. A 10. fordulóig 702 percet töltött a pályán az NB I-ben, és magabiztos védőjátéka mellett egy-egy gólpasszal járult hozzá csapata MTK Budapest és Diósgyőr elleni győzelméhez, illetve a Mol Fehérvárral szemben elért 3–3-as döntetlenhez.

„Ha lehetőségem adódik, szeretem segíteni a támadásokat, de védő vagyok, és szerintem tavalyhoz képest ebben fejlődtem a legtöbbet – árulta el az Utánpótlássport.hu érdeklődésére a Honvédban nevelkedett, de 2018 nyara óta a ZTE-ben játszó labdarúgó. – Nincs már bennem az a megilletődöttség, sokkal magabiztosabban vállalom fel a párharcokat. A klub sok energiát fektet a fiatalokba, ami abban az esetben térülhet meg, ha folyamatosan tanulunk és fejlődünk. Nagy kiugrási lehetőségként tekintek a szezonra, de nemcsak én, hanem a velem egykorú és fiatalabb társaim is úgy gondolkodnak, hogy egy jó szerepléssel, év végi helyezéssel letehetjük a névjegyünket az NB I-ben.”

Gergényi Bence stabil alapember lett a ZTE-ben Forrás: ZTE/Facebook
Gergényi Bence stabil alapember lett a ZTE-ben Forrás: ZTE/Facebook

Gergényi Bence stabil alapember lett a ZTE-ben  •  Forrás: ZTE/Facebook

A 22 éves balhátvédtől azt is megkérdeztük, vajon mennyire érzi még magát „fiatalnak”, egyszóval utánpótláskorúnak – 1998-as születésű, tehát hivatalosan annak számít. De a valóságban?

„Megnyugtató belegondolni, hogy ilyen fiatalon a felnőtt élvonalban focizhatok, ez volt az álmom. Viszont nem érzem már azt, mint korábban, hogy minden egyes pályán töltött percet meg kell becsüljek. Most inkább úgy gondolkodok, hogy igenis nekem kell tennem érte, hogy a szakmai stáb a kezdőcsapatba jelöljön. Ebből a szempontból tehát talán érettebben látom a helyzetemet. Illetve megtanultam leküzdeni a hullámvölgyeket. Egy fiatal játékos sokszor érezheti úgy, hogy gödörbe került a pályafutása. Én is így voltam ezzel, amikor tavaly például csak hat meccsen játszottam a ZTE-ben, és fél évig kölcsönbe kerültem a szlovéniai Lendvához. Most már tudom, mit kell tennem a nehezebb napokon, és erről a nálam fiatalabbaknak is el szoktam mondani a véleményemet, ha kérdeznek.”

Nem kérdés, Gergényi Bence megért a felnőttfutballra. De hogy mire gondol egyre sűrűbben? A jövő márciusi, részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságra.

„Nagyon sokszor elképzelem, hogy milyen fantasztikus lesz a magyar szurkolók előtt játszani. Persze, ehhez még nekem is rengeteget kell dolgoznom. Boldog vagyok, hogy az idei utolsó összetartásra meghívtak, annak meg pláne, hogy megmérkőzhetünk az orosz csapattal. Nagyon erős együttesről beszélünk – selejtezőcsoportjukat megnyerve, tíz meccsen 23 pontot szerezve és ezeken mindössze három (!) gólt kapva kvalifikálták magukat a korosztályos Eb-re (a szerk.) –, kíváncsian várom, mire leszünk képesek ellenük.”

„Ha már az NB I kapcsán említettem, hogy kiugrási lehetőség, akkor ez maximálisan vonatkozik az Eb-re is, sőt… Az egész magyar labdarúgásnak fontos, hogy jól szerepeljünk. Az U21-es korosztályt már közvetlenül a felnőttválogatott követi, és Marco Rossinak sem mindegy, hogy számíthat-e a fiatalokra a későbbiekben. Jelenleg viszont csak a ZTE-re és az U21-es nemzeti csapatra koncentrálok.”

Gergényi Bence arról is beszélt, hogy némiképp szerencsésnek vallhatja magát, mert olyan klubban játszik, ahol adott a lehetőség az előrelépésre.

„Természetesen a munkát senki nem végzi el helyetted, de ha teszel érte, a ZTE-ben kapsz esélyt a bizonyításra. Ha üzenhetnék, ezzel biztatnám a klub utánpótlásában nevelkedő gyerekeket, mert hiszen a tények magukért beszélnek. Babati Benjámin vagy Bedi Bence is helyi kötődésű, a fiatalok az ő példájukon keresztül is láthatják, hova lehet eljutni, ha valaki keményen dolgozik.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik