Labdarúgás: Eb-selejtezők előtt a magyar női U19-es válogatott

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 13:35
Címkék
Október 20-26. között három Eb-selejtező vár a magyar női U19-es labdarúgó-válogatottra Dániában, amelyeken a házigazdák mellett Finnország és Törökország korosztályos legjobbjaival fognak összecsapni.

Október 18-án, hétfőn találkozik női U19-es válogatott, amely Dániába utazik Eb-selejtező tornára – egy időben az A-válogatott vb-selejtezőivel. Ez a beosztás azt is jelenti, hogy Turtóczki Sándor csapatának három kiemelkedő játékosa, Pápai Emőke, Savanya Csilla és Németh Diána is a felnőttekkel tart, így nem állhatnak a szövetségi edző rendelkezésére.Turtóczki Sándor csapatának három kiemelkedő játékosa, Pápai Emőke, Savanya Csilla és Németh Diána is a felnőttekkel tart, így nem állhatnak a szövetségi edző rendelkezésére.

„Egyrészről nagyon örömteli dolog, hogy három játékosunk is az A-válogatottban kap lehetőséget, azonban nehéz lesz megoldani a pótlásukat. Ezért is nehéz volt a felkészülésünk, ami alatt még sérülések is hátráltattak bennünket. Az eltervezett feladatokat elvégeztük, de azért van bennem némi hiányérzet, hiszen keveset volt együtt a csapat”– kezdte Turtóczki Sándor.

Három összecsapás vár Dániában a női válogatottra Forrás: MLSZ
Három összecsapás vár Dániában a női válogatottra Forrás: MLSZ

Három összecsapás vár Dániában a női válogatottra  •  Forrás: MLSZ

A szövetségi kapitány öt támadót is meghívott keretébe, amely Dániával, Finnországgal és Törökországgal mérkőzik meg az Eb-selejtezőben.

„Nem mondom, hogy minden helyzetben támadó focit akarunk játszani, de a győzelemhez szükségünk van jó támadókra. A legfontosabb a biztonságos védelem, de helyzeteket kell kialakítani, hogy eredményesek tudjunk lenni. A finn és a dán csapat nagyon hasonló, északi focit játszik, aminek az alapja az erőnlét, egyszerű, de hatékony a játékuk. Ellenük hasonló találkozókra számítok. Biztos, hogy az utolsó percig nyomni fognak, nekünk nagyon észnél kell lennünk és be kell osztanunk az erőnket”– tette hozzá a szakember.

A hosszú szünet után egy teljesen átszabott rendszerben térnak vissza a női utánpótlástornák. Ez a lebonyolítás a korábbinál jobban szolgálja a fiatalok fejlődését. A legfőbb változás, hogy a válogatottakat az UEFA-együtthatók alapján A- és B-ligákba osztották. Mindkét liga együttesei két selejtezőkört játszanak le, egyet ősszel, egyet pedig 2022 tavaszán.

Az őszi minitornák után átalakul a beosztás: a B-liga csoportelsői és a legjobb második helyezett feljut az A-ba, míg az A-liga utolsói kiesnek és tavasszal már a B-ligában szerepelhetnek. Így az A-liga együttesei erős ellenfelekkel csaphatnak össze; illetve azzal, hogy a B-ligások is játszanak tavasszal, azok a csapatok is játéklehetőséghez jutnak, amelyek nem jutnának be az elitkörbe.

A tavaszi, 2. selejtezőkörből viszont csak az A-liga legjobb hét csapata kvalifikál a 2022 nyarára tervezett, csehországi Európa-bajnokságra. De a 2. selejtezőkör eredményeitől függ majd az is, hogy mely csapatot melyik ligában küzdhet a következő kiírásban, 2022-2023-ban. Ez a lebonyolítás érvényes a női U17-es női korosztályra is.

„A legfontosabb célunk, hogy megtartsuk a helyünket a felsőházban. Erre meg is van az esélyünk, a felsőházi tavaszi selejtezőkben viszont nagyon nehéz ellenfeleket kaphatunk, javában olyan csapatok közül, akik nálunk előrébb járnak”– mondta zárásul Turtóczki.

Az októberi Eb-selejtező programja:
Október 20.: Magyarország-Finnország (14.00)
Október 23.: Dánia-Magyarország (14.00)
Október 26.: Törökország-Magyarország (14.00)

A női U19-es válogatott kerete:
Kapusok:
Dobó-Nagy Boglárka (Puskás Akadémia FC)
Török Noémi (Astra-Activtec HFC-Üllő)
Védők:
Benke Dorka (Soroksár SC)
Gaál Rebeka (ETO FC Győr)
Kránitz Viktória (ETO FC Győr)
Németh Zsófia Peónia (Illés Akadémia-Viktória)
Sain Anna (DVTK)
Székely Zsófia (FC Basel)
Varró Veronika (Illés Akadémia-Viktória)
Vida Boglárka (ETO FC Győr)
Középpályások:
Bokor Blanka (MTK Budapest)
Kiss-Lantos Hanna (Illés Akadémia-Viktória)
Nagy Fanni (ETO FC Győr)
Németh Mirtill (Illés Akadémia-Viktória)
Siber Glória (AFC Wimbledon)
Siber Szófia (AFC Wimbledon)
Tenyei-Tóth Rebeka (Soroksár SC)
Támadók:
Árvay Hanna (Astra-Activtec HFC-Üllő)
Csizmadia Zsófia (Illés Akadémia-Viktória)
Sali Rebeka (ETO FC Győr)
Tartalékok:Antalicz Alexandra (Soroksár SC),Borók Dorina (ETO FC Győr),Hajba Jázmin (Illés Akadémia-Viktória),Kaszap Kamilla (Illés Akadémia-Viktória),Pap Nóra (MTK Budapest)

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik