Labdarúgás: átalakul a korosztályos bajnokságok versenyrendszere

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 08:52
Címkék
A 2020–2021-es évadtól jelentős változások lépnek életbe az U16-os, U17-es és U19-es, vagyis a kiemelt bajnokságok versenyrendszerében. A módosítások vélhetően azt a célt szolgálják, hogy a fiatalok a saját útjukat járják, ne pedig az eredménykényszer miatt játsszanak egy-egy utánpótláscsapatban.

A Magyar Labdarúgó-szövetség által az új évadtól bevezetendő változások egyik jelentősebbje a három kiemelt utánpótlás-bajnokságot, különösen azok lebonyolítását érinti. Amint az köztudomású, évek óta vita tárgya, milyen versenyrendszerben kellene megrendezni az U16-osok, az U17-esek és az U19-esek küzdelmeket.

A korábbi szisztéma szerint a három sorozat első osztályában nyolc, második vonalában pedig tizenhat együttes szerepelt. Az U17-es bajnokságból ki lehetett esni, s a búcsúzó csapat az egy évvel fiatalabb és az egy évvel idősebb korosztály együttesét is „magával rántotta”. Ez a szabály a 2019–2020-as évadra már nem vonatkozott, tehát a koronavírus-járvány miatt amúgy is csonka évadban nem köszönt el egyetlen klub sem az élvonaltól.

A tavasszal az új évadot is jó esélyekkel kezdő Magyar Futball Akadémia U17-es fiataljai vezették korosztályuk idő előtt véget ért bajnokságát Forrás: Budapest Honvéd-MFA
A tavasszal az új évadot is jó esélyekkel kezdő Magyar Futball Akadémia U17-es fiataljai vezették korosztályuk idő előtt véget ért bajnokságát Forrás: Budapest Honvéd-MFA

A tavasszal az új évadot is jó esélyekkel kezdő Magyar Futball Akadémia U17-es fiataljai vezették korosztályuk idő előtt véget ért bajnokságát  •  Forrás: Budapest Honvéd-MFA

Az augusztus 29-én rajtoló, új sorozatban azonban az első és a másodosztály csapatait összevonták, majd két csoportra bontották, méghozzá oly módon, hogy a nyolc korábbi első osztályú klubot automatikusan az U19-es, az U17-es és az U16-os bajnokságok kiemelt csoportjaiba sorolták be. Tehát a Budapest Honvéd-MFA, a DVSC-DLA, az ETO FC Győr, az FTC, az Illés Akadémia-Haladás, az MTK Budapest, a Puskás Akadémia és a Vasas Kubala Akadémia továbbra is jórészt egymás ellen küldheti harcba legjobb fiataljait. Most viszont csatlakozik hozzájuk további négy klub a másodosztályból, név szerint a DVTK, a Mol Fehérvár, a Nyíregyháza Spartacus és a Paks –; ezek a klubok, amelyek a legtöbbet nyerik az új versenyrendszer bevezetésével.

A 12 csapatos kiemelt csoport mellett úgynevezett alap csoportokat is létrehoztak, amelyekben szintén 12-12 együttes kapott helyet: ezekben a tavaly még másodosztályú csapatok küzdhetnek meg egymással. Vagyis az alap csoport lényegében egyfajta másodosztálynak felel meg, de hivatalosan mégis 24 gárda alkotja mindhárom élvonalat, amelyet ketté bontottak.

Ami a menetrendet illeti: az ősszel teljes kört, azaz 11-11 mérkőzést játszanak az együttesek, majd tavasszal a kialakult sorrend alapján három egymás alá rendelt 8-8 csapatos csoportban folytatják az évadot. Oda eredményeik és helyezésük alapján meghatározott kiinduló pontszámot visznek magukkal. A 24 csapatból egyetlen kieső lesz a bajnokságok végén, a három korosztály egy-egy búcsúzójának a helyére egy-egy alakulat jut fel a harmadosztály nyolc csoportjának bajnokai közül. Fontos megjegyezni, hogy mostantól minden korosztály kizárólag a saját szerepléséért felel. Magyarán: ha egy csapat kiesik az U16-os bajnokságból, akkor a következő évadtól az U17-esek között nem játszhat a legjobbak között, de a másik két korosztályban igen.

S hogy mi az értelme lehet az első olvasatban kissé bonyolultnak tetsző módosításnak? Az MLSZ azt várja az új rendszertől, hogy a klubok teljesen szabadon, mindenfajta teher vagy eredménykényszer nélkül gazdálkodjanak a saját utánpótlásuk erőforrásaival. A cél az, hogy minden gyerek a „saját útját járja”, egyszóval a tehetségesebbeket bátran merjék felfelé játszatni a csapatok. A hangsúly nem az utánpótlás-bajnokságokban elért helyezéseken van, hanem a jövőn. Azon, hogy az elkövetkező években minél több fiatal állja meg hosszú távon is a helyét az NB I-ben.

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
10 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
31 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
35 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
57 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik