Kajak-kenu: először versenyeztek pályán az ifik és a serdülők

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2021.05.03. 19:31
Címkék
Eseménydús hétvégén vannak túl a legjobbak az ifjúsági és a serdülő korosztályban a kajakosok és a kenusok között egyaránt, hiszen ezőversenyeket tartottak szombaton és vasárnap mindkét nem számára. Az abszolút győztes a fiúknál Kurucz Levente lett, míg a leányoknál Fojt Sára zárt az első helyen.

Mind a kajakosok, mind a kenusok mezőnyébenedzőversenyt tartottaka hazai ifjúsági és serdülő versenyzők legjobbjainak. A fiú kajakosokmezőnyében egyesben az ifik és az idősebbek közé nevezett serdülők majdnem százan versenyeztek, így szombaton háromszor három kétezer méteres időfutamot rendeztek, az első kettőt egyenesben, a harmadikat fordulással futotta a mezőny. Majd vasárnap az ezer méteres futamok következtek.

A fiúknál mindkét naponKurucz Levente volt a leggyorsabb, ő két hete a tizenöt kilométeres felmérőn is nyert. A leányoknál pedig a KSI versenyzője,Fojt Sára szerepelt a legjobban.

Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

 •  Forrás: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

“Nagyon komoly létszámmal vettek részt a versenyzők ezen a szolnoki edzésversenyen, főleg a fiúknál– kezdte értékelését Makrai Csaba utánpótlás kajak szövetségi kapitány. –Jó idők születtek, klassz teljesítményeket láttam, biztató a versenyzőink idény eleji formája.Csak pozitív visszajelzést tudok adni a gyerekek hozzáállásáról is, akinek nem úgy ment a hétvégén, azokon láttam, hogy zavarja őket a kicsit gyengébb teljesítmény, de összeségében nagyon elégedett vagyok.”

Az ifi kenusoknál nem időfutamokat rendeztek az edzésversenyen, hanem klasszikus elő-, és középfutamokat, valamint döntőket C-1-ben, C-2-ben pedig egyből döntőket. A férfiak szombaton ötszáz, vasárnap ezer méteren csatáztak, a lányok pedig az ötszáz méterek után másnap kétszázon szálltak vízre.

“Ezúttal az elemekkel is küzdeni kellett, nemcsak az ellenfelekkel– mondta Foltán László, utánpótlás kenu szövetségi kapitány. –Egy poznani Európa-bajnokság előtt még kedvező is, hogy ezúttal sem szombaton, sem vasárnap nem voltak ideálisak az időjárási körülmények. Aki versenyzett már a lengyelországi pályán, az tudja, hogy az utolsó kétszáz méter ott nagyon trükkös tud lenni. Ezen a hétvégén volt Szolnokon jobbos szél, balos szél, pályaelőnyök is kialakultak kenuban, de ezúttal is látszott, hogy aki küzdött, melózott, úgy állt be, hogy nem érdekelte a szél, és meg akarta oldani a feladatot, az jól is ment. Összeségében elmondható, hogy hasznos hétvégét zártunk, ezúttal is kiderült, hogy ebben a sportágban nincsenek csodák; azok szerepeltek eredményesen, akik a táborokban is elől voltak.”

További korosztályos hírekKAJAK-KENUBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Torna-vb: Mészáros Krisztofer a 15. helyen jutott döntőbe egyéni összetettben

Torna
6 perce

Találkozás Szvatyerákkal – Szekeres Istvánra emlékezünk

Egyéb egyéni
19 perce

Triatlon: bronzérmes a mixváltó az ifjúsági Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
40 perce

Amato ziccert rontott, a VAR elvette a Debrecen gólját

Labdarúgó NB I
44 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata

Olasz labdarúgás
1 órája

Christian Horner teljes nyugalomban élne, ha nem térne vissza az F1-be

F1
1 órája

Alejandro Davidovich nyerte a sanghaji spanyol házi döntőt

Tenisz
2 órája

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
2 órája